Bundesliga: a nyáron távozna a már kiesett Fürth vezetőedzője

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.04.27. 17:33
null
Stefan Leitl (Fotó: AFP)
Stefan Leitl vezetőedző a nyáron távozni akar a német labdarúgó-bajnokságban biztos kieső Greuther Fürth együttesétől.

 

A 44 éves tréner és segítője, Andre Mijatovic a szándékáról már tájékoztatta a klubvezetőket. A marokkói Rachid Azzouzi sportigazgató kiemelte: sikeres három és fél évet tudhatnak maguk mögött közösen, a szakemberek szándéknyilatkozatát követően pedig le kell ülniük tárgyalni.

Leitl irányításával az együttes tavaly a 2. Bundesliga ezüstérmeseként jutott fel, szerződése 2023 nyaráig érvényes.

Március közepén Rasid Azzuzi még megerősítette posztján a már akkor is sereghajtó gárda vezetőedzőjét, és kiemelte, hogy a következő szezonra is vele tervez. A sportvezető akkor biztosra mondta, hogy Leitl kitölti még egy évig szóló szerződését.

A másodosztályban három fordulóval a zárás előtt 15. helyezett Hannover 96 többségi tulajdonosa, Martin Kind közben megerősítette azokat a német sajtóhíreket, amelyek szerint Leitl az első számú kiszemeltjük a kispadra, és reményét fejezte ki, hogy a hét végéig le is zárhatják az ügyet.

A Bundesliga 1963-as alapítása óta a Greuther Fürth kétszer szerepelt csupán az élvonalban, és a 2012–2013-as idényhez hasonlóan ezúttal is egy szezon után kényszerül búcsúzni. Akkor utolsóként végzett, és ezúttal is csak minimális matematikai esélye maradt arra, hogy ne a 18. helyen zárjon.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
58 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
5 órája

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
19 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30