Mainz: továbbra sem bevethető Szalai Ádám

Cs. B.Cs. B.
2022.01.14. 11:28
null
Továbbra sem bevethető Szalai Ádám (Fotó: AFP)
Hiába állt edzésbe január elején a fejműtéten áteső Szalai Ádám, a német Bundesligában szereplő Mainz vezetőedzője elmondta, sérülése miatt továbbra sem számíthat a 34 éves magyar csatárra.

 

Ahogy arról beszámoltunk, Szalai Ádám tavaly december 11-én kisebb autóbalesetet szenvedett: épp a Mainz edzésére tartott, amikor a szalagkorlátnak ütközött. Az eset után kiderült, hogy véraláfutás keletkezett a nyakában, majd későbbi vizsgálatok megállapították, hogy olyan problémával küzd, amely hosszú távon káros lehet az egészségére. A Kicker információi szerint ezért fejműtéten kellett átesnie a játékosnak, akit ősszel a térdével is operáltak, ami után egy hónapot kellett kihagynia.

A Mainz csütörtöki sajtótájékoztatóján a klub dán vezetőedzője, Bo Svensson elárulta, hogy csakúgy, mint a Leipziggel vívott vesztes meccsen (1–4), a szombati, Bochum elleni hazai bajnokin sem számíthat a rutinos játékosra.

„Ádám helyzete továbbra sem tisztázott. Időt kell adnunk neki, mert ez esetben nem átlagos sérülésről van szó” – idézte Svenssont a ligainsider.de.

Jövő hét csütörtökön a Német Kupa nyolcaddöntőjében vizsgázik a Mainz, ellenfele ismét a Bochum lesz. Kérdéses, hogy Szalai akkor a pályán segítheti-e csapatát.

NÉMET BUNDESLIGA
19. FORDULÓ

PÉNTEK
20.30:
Dortmund–Freiburg (Tv: Arena4)
SZOMBAT
15.30:
Köln–Bayern München (Tv: Arena4)
15.30: Mainz–Bochum
15.30: Union Berlin–Hoffenheim
15.30: VfB Stuttgart–RB Leipzig
15.30: Wolfsburg–Hertha BSC
18.30: Mönchengladbach–Leverkusen (Tv: Arena4)
VASÁRNAP
15.30:
Augsburg–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
17.30: Bielefeld–Fürth

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 18 14 1 3 57–18 +39 43
2. Borussia Dortmund 18 12 1 5 44–28 +16 37
3. Hoffenheim 18 9 4 5 38–27 +11 31
4. Freiburg 18 8 6 4 30–18 +12 30
5. Bayer Leverkusen 18 8 5 5 42–30 +12 29
6. 1. FC Köln 18 7 7 4 30–28 +2 28
7. Union Berlin 18 7 7 4 25–23 +2 28
8. Eintracht Frankfurt 18 7 6 5 29–27 +2 27
9. RB Leipzig 18 7 4 7 34–23 +11 25
10. Mainz 18 7 3 8 26–21 +5 24
11. Bochum 18 7 2 9 17–26 –9 23
12. Mönchengladbach 18 6 4 8 24–33 –9 22
13. Hertha 18 6 3 9 21–38 –17 21
14. Wolfsburg 18 6 2 10 17–30 –13 20
15. VfB Stuttgart 18 4 6 8 22–31 –9 18
16. Augsburg 18 4 6 8 18–29 –11 18
17. Arminia Bielefeld 18 3 8 7 16–24 –8 17
18. Greuther Fürth18131413–49–366
Legfrissebb hírek

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
10 órája

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
12 órája

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20
Ezek is érdekelhetik