Bayern: két éve 40 millióért ment, most kölcsönben visszatér

K. T. I.K. T. I.
2020.10.05. 16:31
null
Douglas Costa egy 2017 tavaszán lejátszott Bundesliga-meccsen a Bayern mezében (Fotó: AFP)
Ismét a Bayern München színeiben futballozhat Douglas Costa. A 30 éves brazil szélsőt sajtóhírek szerint a 2021–2022-es idény végéig vette kölcsön a német együttes a Juventustól.

 

Két évvel azután, hogy a Juventus 40 millió euróért megvásárolta a játékjogát, illetve három évvel azt követően, hogy kölcsönben először elhagyta a Bayern Münchent, most visszatér a bajorokhoz Douglas Costa. A Bajnokok Ligája-győztes klub hivatalos honlapjának bejelentése szerint a futballista kölcsönjátékosként szolgálja majd a münchenieket. A megállapodás hosszáról sajtóhírekből tudunk: két év.

A német sajtóban többször olvasható volt: Hans-Dieter Flick szeretne a kölcsön után az Interhez visszatérő Ivan Perisic helyére még egy klasszikus szélsőt a keretébe. Szélső támadóposzton jelenleg Kingsley Coman, Serge Gnabry és Leroy Sané áll a tréner rendelkezésére, ám mivel mindannyiuk térdével volt már súlyos probléma, aligha életbiztosítás, hogy a teljes idényt végig tudják vinni hárman a jobb és a bal szélen. Régi ismerősként Costa lett a befutó.

A brazil 2015-ben a Sahtar Donecktől szerződött a Bayernhez. Két idény alatt 77 tétmérkőzésen szerepelt a csapatban, ezeken 14 gól mellett 27 gólpassz fűződött a nevéhez.

A két év leteltével a Bayernen múlhat Costa megtartása, a 31-szeres válogatott játékos torinói szerződése ugyanis ugyanakkor jár le, mint a jelenlegi müncheni kölcsönről szóló egyezség – már ha a Transfermarkt adatai pontosak.

A Bayern München nem sokkal korábban a legutóbb a Paris Saint-Germainben játszó Eric Maxim Choupo-Moting érkezését is bejelentette.


 

Legfrissebb hírek

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
42 perce

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24