NL: a Herthánál kiakadtak a lengyel szövetségre Piatek miatt

MTI MTIMTI MTI
2020.09.07. 19:24
null
A Herthánál kiakadtak a lengyel szövetségre Piatek miatt (Fotó: AFP)
Michael Preetz, a Hertha BSC labdarúgócsapatának igazgatója élesen kritizálta a lengyel szövetséget (PZPN) amiatt, hogy Krzysztof Piatek elutazott a nemzeti csapattal Bosznia-Hercegovinába.

 

A lengyel válogatott hétfő (ma) este Nemzetek Ligája-mérkőzésen lép pályára Zenicán. A német klub Preetz szerint megállapodott a PZPN-nel abban, hogy a csatár nem utazik el a találkozóra, ugyanis ezt követően – a jelenlegi német szabályok szerint – Berlinbe visszatérve kéthetes karantén vár rá.

„A megegyezésünk ellenére utazott el” – mondta a Kicker című magazinnak a sportvezető.

A lengyel szövetség hétfőn közleményben ismerte el, igaz, hogy a Hertha azt kérte tőlük, a csatár térjen vissza Németországba ahelyett, hogy Boszniába utazik, ám ők erre nem adtak engedélyt.

„Még a nemzetközi szövetséggel is felvették a kapcsolatot, akik azonban azt mondták, nincs olyan szabály, ami alapján a klubok ilyet kérhetnének a nemzeti csapatoktól” – mondta Jakub Kwiatkowski szóvivő.

Hozzátette, felvették a kapcsolatot a német szövetséggel, akik ígéretük szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy a játékos elkerülhesse a kéthetes karantént.

Piatek pénteken 63 percet játszott a hollandokkal szemben 1–0-ra elveszített találkozón.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
50 perce

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
5 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
6 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
10 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
12 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:41

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
Tegnap, 12:18

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29