Bundesliga: egy nappal a rajt előtt enyhítettek a rendkívüli szabályokon

2020.05.15. 21:19
null
Egy nappal a rajt előtt enyhítettek a rendkívüli szabályokon (Fotó: AFP)
Egy nappal a Bundesliga első és másodosztályú küzdelmeinek folytatása előtt a vezetőedzők esetében feloldotta a maszkviselési kötelezettséget a Német Labdarúgóliga (DFL).

 

„Ha eltakarnák a szájukat és orrukat, akkor korlátozva lennének tevékenységükben, úgy mint utasítások osztása és mimika, gesztusok. Elegendőnek ítéljük meg, ha tartják másoktól a megfelelő távolságot a mérkőzések alatt” – mondta pénteken a DFL igazgatója, Ansgar Schwenken. Hozzátette: a többi stábtagnak a kispadon ugyancsak tartania kell a távolságot, és maszkot is viselnie kell.

A korábbi , 35 oldalas(!) iránymutatásban még az szerepelt, hogy a trénereknek is el kell takarniuk az arcukat, és csak akkor tehetik szabaddá a szájukat, amikor tanácsot osztanak. A Bild információi szerint a módosításra azért került sor, mert néhány edző panaszt tett.

Valószínűleg köztük volt a Paderbornt irányító Steffen Baumgart is, aki csütörtökön úgy fogalmazott: miután ő 90 percen keresztül beszél a játékosaihoz és fütyül, a maszkra nem sok szüksége lesz, de mindenesetre magánál tartja.

A Bundesliga küzdelmei két hónap szünet után indulnak újra, a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött és szigorú biztonsági intézkedések mellett.

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ

Május 16., szombat
15.30: Borussia Dortmund–Schalke (Tv: Sport1)
15.30: RB Leipzig–Freiburg (Tv: Sport2)
15.30: 1899 Hoffenheim–Hertha BSC
15.30: Fortuna Düsseldorf–Paderborn
15.30:Augsburg–Wolfsburg
18.30:
Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach (Tv: Sport1)

Május 17., vasárnap
15.30:
1. FC Köln–Mainz (Tv: Sport1)
18.00:
Union Berlin–Bayern München (Tv: Sport1)

Május 18., hétfő
20.30:
Werder Bremen–Bayer Leverkusen (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46
Ezek is érdekelhetik