RB Leipzig: Dani Olmo a lipcseieknél folytatja – sajtóhír

B. A.B. A.
2020.01.23. 15:32
null
Dani Olmo a Bajnokok Ligája csoportkörében is bizonyított (Fotó: AFP)
A spanyol As információi szerint a fél Európa által kiszemelt Dani Olmo az RB Leipzignél folytatja pályafutását.

 

A Bundesliga éllovasa – amely a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Tottenham Hotspurrel találkozik – 30 millió eurót fizet a 21 éves futballistáért, ám ez az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén elérheti a 45 millió eurót. A játékos öt és fél évre ír alá új csapatához, a hivatalos bejelentésre akár már csütörtökön sor kerülhet.

Olmo 2015-ben került a Dinamo Zagrebhez a Barcelonától egy csereüzlet keretein belül. Azóta a zágrábiak húzóembere lett, augusztusban betalált többek között a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn is, a csoportkörben pedig emlékezetes gólt szerzett a Manchester City ellen. Novemberben bemutatkozhatott a spanyol válogatottban is Málta ellen, a 7–0-ra megnyert találkozón ő maga is eredményes volt. Korábban hírbe hozták többek között az Ajaxszal, a Tottenhammel, a Manchester Uniteddel, a Chelsea-vel, az Atlético Madriddal, az Interrel és korábbi csapatával, a Barcelonával is.

Legfrissebb hírek

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39

Willi Orbán: Rendkívül fájdalmas ez a vereség!

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:09

Mészárlás a tóparton, avagy a Leipzig kiütésével mutatkozott be a Como a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:12