Németország: Doll a rostocki edzőjelöltek között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.03. 13:56
Thomas Doll is jelölt a német harmadosztály 8. helyén álló Hansa Rostock vezetőedzői posztjára – írja a sportbuzzer.de.

A klub vezetői karácsony előtt döntöttek arról, hogynem hosszabbítják meg a jelenlegi edző, a bolgár Pavel Docsev nyáron lejáró szerződését. Sőt, még az sem elképzelhetetlen, hogy a legutóbbi öt bajnokiján csupán két pontot szerző klubnál már a tavaszi szezon kezdete előtt váltanak, hiszen egy új tréner jobban tudná motiválni a feljutást jelentő első dobogós helyre igyekvő csapat játékosait. Igaz, az edzések pénteken kezdődnek, azaz nincs sok idő arra, hogy már a téli felkészülés után váltsanak.

Bár a német lap több jelöltet is említ a pozícióra, két szakembert emel ki.

Jens Härtel a negyedosztályból a másodosztályba juttatta a Magdeburgot, amelytől novemberben távozott. A lap szerint azért ő a fő esélyes, mert már jelezte, szívesen elvállalná a rostockiak irányítását.

A másik név Thomas Dollé. A Ferencvárostól augusztusban menesztett német szakember Rostock mellett született, erős kötődése van a környékhez, és Németországban kifejezetten jó ajánlólevélnek számít, amit az FTC-vel elért (bajnoki cím, három MK-győzelem, Szuperkupa-győzelem, Év Edzője díj).

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
9 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11