Bundesliga: hannoveri rémálom az első perces vezetés után

Vágólapra másolva!
2018.11.25. 19:49
null
Stindl nagy gólt lőtt korábbi csapatának (Forrás: AFP)
A Mönchengladbach 4–1-re legyőzte a Hannovert, míg a Freiburg hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Werder Bremennel a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 12. fordulójában. Sallai Roland sérülés miatt kimaradt a freiburgi együttes keretéből.

 

FREIBURG–WERDER BREMEN

A vendégcsapatban Maximilian és Johannes Eggestein is kezdőként lépett pályára – a Werder Bremen Bundesliga-történetében az első testvérpárként.

A Freiburg históriás könyvében is megér majd legalább egy széljegyzetet a mérkőzés: a 93. percben kapott gól volt az 1000. találat a csapat kapujában az eddigi 624 német élvonalbeli meccsén.

MÖNCHENGLADBACH–HANNOVER

A forduló záró mérkőzésén a Mönchengladbach a Hannovert fogadta, s bár Bobby Wood góljával már az első percben előnybe került a vendégcsapat (0–1), a folytatásban már aligha lelte örömét bármely Hannover-szurkoló...

Kisvártatva Thorgan Hazard révén egyenlített a Mönchengladbach, majd a félidő hajrájában (a játék képe alapján teljesen megérdemelten) a vezetést is megszerezte – Michael Lang lőtte ki éles szögből a jobb alsó sarkot (2–1).

A második félidőben Hazard centerezése után a korábbi hannoveri, Lars Stindl bombázta 14 méterről, kapásból a léc alá labdát. A 4–1-es végeredményt a csereként beálló Denis Zakaria állította be, alig két perccel azután, hogy Dieter Hecking pályára küldte.

NÉMET BUNDESLIGA
12. FORDULÓ

Freiburg–Werder Bremen 1–1 (Waldschmidt 42., ill. Augustinsson 93.)
Borussia Mönchengladbach–Hannover 4–1 (T. Hazard 7., M. Lang 44., Stindl 58., Zakaria 77., ill. Wood 1.)

Korábban
Schalke–Nürnberg 5–2
(Skrzybski 26., 84., Harit 32., Burgstaller 70., Oczipka 93., ill. F. Palacios 38., Zrelák 79.)
Bayern München–Fortuna Düsseldorf 3–3
(Süle 17., Th. Müller 20., 58., ill. Lukebakio 44., 78., 93.)
Hertha BSC–Hoffenheim 3–3
(Ibisevic 12., Leckie 71., Lazaro 87., ill. Demirbay 1., Kramaric 10., Bicakcic 56.)
Augsburg–Eintracht Frankfurt 1–3
(Córdova 90., ill. De Guzmán 1., Haller 47., Rebic 68.)
Mainz–Borussia Dortmund 1–2
(Quaison 70., ill. Alcácer 66., Piszczek 76.)
Wolfsburg–RB Leipzig 1–0
(Roussillon 50.)
Bayer Leverkusen–VfB Stuttgart 2–0
(Volland 76., 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 12 9 3 35–13 +22 30
2. Mönchengladbach 12 8 2 2 30–14 +16 26
3. Eintracht Frankfurt 12 7 2 3 29–14 +15 23
4. RB Leipzig 12 6 4 2 22–10 +12 22
5. Bayern München 12 6 3 3 23–17 +6 21
6. Hoffenheim 12 6 2 4 27–18 +9 20
7. Werder Bremen 12 5 3 4 20–20 0 18
8. Hertha 12 4 5 3 19–20 –1 17
9. Wolfsburg 12 4 3 5 16–17 –1 15
10. Mainz 12 4 3 5 11–14 –3 15
11. Freiburg 12 3 5 4 16–20 –4 14
12. Bayer Leverkusen 12 4 2 6 18–24 –6 14
13. Augsburg 12 3 4 5 20–21 –1 13
14. Schalke 12 4 1 7 13–17 –4 13
15. Nürnberg 12 2 4 6 13–29 –16 10
16. Hannover 12 2 3 7 15–26 –11 9
17. Fortuna Düsseldorf 12 2 3 7 13–28 –15 9
18. VfB Stuttgart 12 2 2 8 8–26 –18 8
Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
17 órája

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

„Lehet, hogy még nem világsztár, de nagyon közel áll hozzá” – a Galata pályaedzője Sallai Rolandról

Légiósok
2026.01.26. 11:36

Sokba került a kihagyott büntető, simán nyert a Stuttgart a Gladbach otthonában

Német labdarúgás
2026.01.25. 17:27

VIDEÓ: egy kötény is kellett hozzá – íme, Varga Barnabás első gólpassza az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.25. 15:05
Ezek is érdekelhetik