Németország: „Két hét után a magyaroktól hangos a Bundesliga”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.03. 11:51
null
Szalai Ádám három találatával vezeti a Bundesliga góllövőlistáját (Fotó: AFP)
Nagyszerűen indult a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es kiírása a magyarok számára, erre pedig a helyiek is felfigyeltek.

 

Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC két forduló után két győzelemmel és 3–0-s gólkülönbséggel áll a Bayern München (6–1) és a Wolfsburg (5–2) mögött a harmadik helyen a tabellán, utóbbival szemben csak a kevesebb szerzett találata miatt „marad alul”.

Szalai Ádám repülőrajtot vett a Hoffenheimben, a Bayern Münchennek egy, a Freiburgnak két gólt vágott, így két fordulót követően három találattal vezeti a góllövőlistát. Sallai Roland ez utóbbi meccsen még nem lépett pályára új csapatában.

A Bundesligával és a német futballal foglalkozó Bundesliga Fanatic nem is ment el szó nélkül emellett, az oldal Twitter-bejegyzésében megemlíti, hogy a magyaroktól hangos két hét után a Bundesliga, miután Szalai vezeti a góllövőlistát, a Hertha pedig két sikerrel indította az évet. A lap még kiemeli Mészáros Ábelt is, a Sport Tv-szakértőjét, akit az egyik legjobb Bundesligával foglakozó szakértőként jellemez – és aki egyébiránt maga is szokott írni erre az oldalra.

 

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

SchalkeHertha
BSC 0–2 (Duda 15., 96.)
Hoffenheim–Freiburg 3–1 (Szalai 50., 63., Kramaric 94., ill. Heintz 36.)
Hannover–Borussia Dortmund 0–0
Bayer Leverkusen–Wolfsburg 1–3 (Bailey 24., ill. Özcan 36. – öngól, Weghorst 55., Steffen 60.)
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen 1–2 (Haller 49. – 11-esből, ill. Oszako 21., Rashica 96.)
Augsburg–Borussia Mönchengladbach 1–1 (Gregoritsch 12., ill. Plea 68.)
Nürnberg–Mainz 1–1 (Ishak 48., ill. Mateta 25.)
VfB Stuttgart–Bayern München 0–3 (Goretzka 37., Lewandowski 62., Th. Müller 76.)
RB Leipzig–Fortuna Düsseldorf 1–1 (Augustin 68., ill. Zimmermann 47.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 6–1 +5 6
2. Wolfsburg 2 2 5–2 +3 6
3. Hertha BSC
2 2 3–0 +3 6
4. Borussia Dortmund 2 1 1 4–1 +3 4
5. Mönchengladbach 2 1 1 3–1 +2 4
6. Werder Bremen 2 1 1 3–2 +1 4
6. Augsburg 2 1 1 3–2 +1 4
8. Mainz 2 1 1 2–1 +1 4
9. Eintracht Frankfurt 2 1 1 3–2 +1 3
10. Hoffenheim 2 1 1 4–4 0 3
11. Hannover 2 2 1–1 0 2
12. Fortuna Düsseldorf 2 1 1 2–3 –1 1
13. Nürnberg 2 1 1 1–2 –1 1
14. RB Leipzig 2 1 1 2–5 –3 1
15. Schalke 2 2 1–4 –3 0
16. Freiburg 2 2 1–5 –4 0
17. Bayer Leverkusen 2 2 1–5 –4 0
18. VfB Stuttgart 2 2 0–4 –4 0

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik