Bundesliga: még mindig nem tudott pontot szerezni a Schalke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.15. 20:32
A német labdarúgó bajnokság 3. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén a Mönchengladblach 2–1-re legyőzte a Schalkét. A gelsenkircheni együttes így még mindig nem szerzett pontot ebben a szezonban.

A Mönchengladblach gyakorlatilag a mérkőzés első lehetőségét gólra váltotta. A 3. percben Jonas Hoffman szöglete után Matthias Ginter fejeséből szerezte meg a vezetést a hazai csapat (1–0). A továbbiakban kiegyenlítetten zajlott a találkozó, viszont a játékrész utolsó harmadában felpörögtek az események. A Gladblachnak és a Schalkénak is több gólszerzési lehetősége is volt, de nem tudták kihasználni azokat, így maradt az 1–0-s állás a szünetig.

A második félidő Mark Uth góljával kezdődött, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot les miatt. A játékrész közepén mindkét csapatnak megvolt a lehetősége a gólszerzésre. Az egyik oldalon Naldo fejelt hajszálnyival mellé, majd egy percre rá a másik oldalon Denis Zakaria fejese kerülte el épphogy a kaput.

A 77. percben aztán megduplázta előnyét a hazai csapat: Patrick Hermann remekül találta el Alassane Pléa beadását, a lövést nem tudta hárítani Ralf Fahrmann. A mérkőzés ezzel még nem ért véget, a Schalke a 93. percben Breel Embolo góljával még szépíteni tudott, de így is pont nélkül távoztak a vendégek.

BUNDESLIGA
3. FORDULÓ
Mönchengladblach–Schalke 04 2–1
(Ginter 3., Herrmann 77. ill. Embolo 93.)Matthias Ginter fejeséből szerezte meg a vezetést a hazai csapat (1–0). A továbbiakban kiegyenlítetten zajlott a találkozó, viszont a játékrész utolsó harmadában felpörögtek az események. A Gladblachnak és a Schalkénak is több gólszerzési lehetősége is volt, de nem tudták kihasználni azokat, így maradt az 1–0-s állás a szünetig.

A második félidő Mark Uth góljával kezdődött, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot les miatt. A játékrész közepén mindkét csapatnak megvolt a lehetősége a gólszerzésre. Az egyik oldalon Naldo fejelt hajszálnyival mellé, majd egy percre rá a másik oldalon Denis Zakaria fejese kerülte el épphogy a kaput.

A 77. percben aztán megduplázta előnyét a hazai csapat: Patrick Hermann remekül találta el Alassane Pléa beadását, a lövést nem tudta hárítani Ralf Fahrmann. A mérkőzés ezzel még nem ért véget, a Schalke a 93. percben Breel Embolo góljával még szépíteni tudott, de így is pont nélkül távoztak a vendégek.

BUNDESLIGA
3. FORDULÓ
Mönchengladblach–Schalke 04 2–1
(Ginter 3., Herrmann 77. ill. Embolo 93.)

KORÁBBAN
Bayern München–Bayer Leverkusen 3–1
(Tolisso 10., Robben 19., James Rodríguez 89., ill. Wendell 6. – 11-esből)
Düsseldorf–Hoffenheim 2–1 (Morales 45+1., Lukebakio 88. – 11-esből, ill. Nelson 86.)
Mainz–Augsburg 2–1 (Ujah 87., Maxim 93., ill. Dzsi Dong Von 82.)
RB Leipzig–Hannover 96 3–2 (Y. Poulsen 9., Werner 40., 63., ill. Füllkrug 13., Albornoz 65.)
Wolfsburg–Hertha BSC 2–2 (Malli 87 – 11-esből, Mehmedi 93., ill. Dilrosun 61., Duda 91.)

VASÁRNAP

15.30: Werder Bremen–Nürnberg (Tv: Sport2)
18.00: Freiburg–VfB Stuttgart (Tv: Sport2)

PÉNTEKI MÉRKŐZÉS
Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt 3–1 (A. Diallo 36., Wolf 72., Alcácer 88., ill. Haller 69.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 3 3 9–2 +7 9
2. Borussia Dortmund 3 2 1 7–2 +5 7
3. Wolfsburg 3 2 1 7–4 +3 7
4. Hertha 3 2 1 5–2 +3 7
5. Mönchengladbach 3 2 1 5–2 +3 7
6. Mainz 3 2 1 4–2 +2 7
7. Werder Bremen 2 1 1 3–2 +1 4
8. Augsburg 3 1 1 1 4–4 0 4
9. Fortuna Düsseldorf 3 1 1 1 4–4 0 4
10. RB Leipzig 3 1 1 1 5–7 –2 4
11. Hoffenheim 3 1 2 5–6 –1 3
12. Eintracht Frankfurt 3 1 2 4–5 –1 3
13. Hannover 3 2 1 3–4 –1 2
14. Nürnberg 2 1 1 1–2 –1 1
15. Schalke 3 3 2–6 –4 0
16. Freiburg 2 2 1–5 –4 0
17. VfB Stuttgart 2 2 0–4 –4 0
18. Bayer Leverkusen 3 3 2–8 –6 0
Legfrissebb hírek

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
17 órája

Bundesliga: megúszta a horrorisztikus ütközést a bochumi csatár

Német labdarúgás
18 órája

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
Tegnap, 11:45

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Kapuscsere, 14 perces ráadás és döntetlen Heidenheimben, még semmi sem dőlt el a Bundesliga alsóházában

Német labdarúgás
2025.05.02. 22:49

Lisztes Krisztiánt nyáron kölcsönadhatja az Eintracht Frankfurt

Légiósok
2025.05.02. 16:42
Ezek is érdekelhetik