Hertha: kidőlt Dárdaiék alapembere, lemarad a szezonrajtról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.15. 09:47
null
Egy ideig nem számíthat Davie Selkére Dárdai Pál (Fotó: AFP)
A Hertha BSC vasárnap a hivatalos honlapján közölte, hogy sérülés miatt nem számíthat Davie Selke játékára Dárdai Pál vezetőedző.

A Bild beszámolója szerint a 23 éves támadó a neuruppini edzőtábor szombat délelőtti edzésén sérült meg, amikor Arne Maierrel ütközött. Selke ezután befejezte a munkát, de a tréning végén rosszul érezte magát, a csapatorvosnak kellett ellátnia.

A délutáni gyakorlást ki is hagyta a csatár, a kórházi vizsgálat után pedig kiderült, hogy légmelle keletkezett (levegő került a tüdő és a mellhártya közé).

A német klub tájékoztatása szerint nem tudni, mennyi időre dőlt ki a futballista, de minden bizonnyal lemarad az augusztus végén induló Bundesliga-idény rajtjáról.

Selke a mögöttünk hagyott évadban 27 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 10 góllal segítette csapatát.

A fiatal játékosnak nincs szerencséje a berlini szezonkezdetekkel. Tavaly, miután a Hertha rekordösszegért átigazolta, az első hét fordulóban sérülés miatt egy percet sem játszhatott.

 

Hertha BSC on Twitter

Oh, wie bitter! @davieselke27 fällt mit einer Verletzung des Brustkorbs unbestimmt aus. Gute Besserung, Davie! Alle Infos: https://t.co/Kpc6WmLJIZ #comebackstronger #BSCinNeuruppin #hahohe



 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
12 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40