Hertha: A helyzetnek változnia kell! – távozna Dárdai nagy tehetsége?

2018.05.03. 17:20
null
Menedzsere szerint többet kell játszania Jordan Torunarighának (jobbra) (Fotó: AFP)
Menedzsere szerint többet kell játszania a 20 esztendős Jordan Torunarighának: amennyiben a helyzet a következő szezonban nem változik, úgy a rendkívül nagy tehetségnek tartott német utánpótlás-válogatott védőnek „új lehetőségek” után kell néznie.

 

Elsőként a Bild pedzegette Jordan Torunarigha esetleges távozását, miután a játékos a hétvégi, Augsburg elleni bajnoki (2–2) – amelyen nem lépett pályára – után állítólag az Instagram-oldalán „elejtett” egy mondatot, miszerint: „Addig hagynak engem figyelmen kívül, amíg szükségük nem lesz rám”.

Noha a bejegyzés azóta eltűnt Torunarigha közösségi oldaláról, a találgatások egyből beindultak, hogy a védő nem elégedett a Dárdai Páltól kapott kevés lehetőséggel és a távozást fontolgatja.

A Bild ennek kapcsán megszólaltatta a tehetség menedzserét, Tomas Zornt, akinek a szavai ráerősítettek a gyanúra, igaz, Zorn pontosított: Torunarighának egyelőre nem áll szándékában váltani, ám a helyzetnek változnia kell!

„Jordan arra törekszik, hogy a karrierjében ismét lépjen felfelé egy fokot, ez a rendszeres játékot jelenti a klubban és azt, hogy az U21-es válogatottban is állandóan ott legyen. Hogy ez utóbbi megtörténhessen, ahhoz arra van szükség, hogy valaki szezononként legalább 25-30 mérkőzésen szerepeljen. Jordan most már nem csereszintű védő! Az biztos, hogy a következő idényben változnia kell a helyzetnek.”

„Nem akarok pletykaáradatot indítani, viszont tény, hogy amikor játszott, például a Bayern ellen, Jordan bizonyított és jól teljesített, amit más klubok is észrevettek. Azt azonban szögezzük le, az elsődleges célunk az, hogy Torunarigha maradjon Berlinben és itt játszhasson eleget.”

Jordan Torunarigha a jelenlegi, 2017–2018-as évadban a Hertha felnőttcsapatában eddig összesen 14 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 840 percet kapott és egy gólt szerzett. Ezen belül három Európa-Liga-találkozót is végigjátszott.

A védőnek 2020 nyaráig van szerződése Dárdai Pál klubjával, értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 4 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
21 órája

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Schäfer András újra Münchenben

Német labdarúgás
2026.09.18. 09:38

Óriási nyílt edzés készül Hamburgban: letelik a védő súlyos, négyéves eltiltása

Német labdarúgás
2026.09.15. 09:56