Berlin felett – Deák Zsigmond jegyzete

2018.04.16. 23:26

A Hertha BSC a kilencedik helyen áll a Bundesligában. A berlini gárda a keret összértéke alapján szintén a kilencedik a német futballbajnokság résztvevői közül. Dárdai Pál a jelenleg foglalkoztatott német első osztályú edzők közül a legrégebb óta ül csapata kispadján, a fizetési listán pedig a tizenharmadik pozíciót foglalja el kollégái között.

Nincs itt valami ellentmondás? – horkanhatnánk fel hirtelen honfitársunk „érdeksérelme" miatt, hiszen a jelek szerint benne bíznak a legjobban, ránézésre mégsem fizetik meg rendesen, pontosabban reálisan. Ilyenkor egy dörzsöltebb, anyagiasabb tréner már rég arról nyilatkozna, hogy ha jönne megfelelő kihívás (és vele több pénz), szívesen váltana. Erre mit mond a mi Palink? „Az mindig akad (mármint ajánlat – a szerk.), de még csak el sem töprengek rajtuk. (…) Lehet, hogy nem én vagyok a legjobban kereső edző az élvonalban, de hogy az egyik legboldogabb, az tuti.”

Amatőr hozzáállás? Inkább keresetlen őszinteség, ahogy Dárdaitól megszoktuk. A mai világban sokan valami ellenében, de legalábbis másokhoz képest határozzák meg önmagukat, honfitársunk viszont nem. Neki tökéletes így, s nem azért, mert „kicsiben-tutiban” tapicskolva érzi jól magát, ezt eleve meg sem tehetné egy topbajnokság taposómalmában, hétről hétre bizonyítási kényszerrel. Egyszerűen ami fontos neki, azt megkapja a német fővárosban, több mint két évtizede itt él és alkot előbb játékosként – klubja csúcstartója a lejátszott mérkőzések számát tekintve –, majd edzőként. Berlin felett az ég számára mindig kék, rajta fehér bárányfelhőkkel, hiszen ezek a klub színei.

Beborulhat valaha? Be hát! Százhuszonkét napig, négy hónapig nem nyerni hazai pályán enyhén szólva is „zivataros időt” sejtetett volna, ehhez képest Dárdai ebből a szituációból is jól jött ki, hiszen kiderült, ahogy ő ragaszkodik a Herthához, úgy ragaszkodik a Hertha is hozzá, fel sem vetődött az edzőváltás kérdése. Olyan, a mai profi labdarúgásra már nem igazán jellemző „maradi" fogalmakat fedezhetünk fel ebben a gyümölcsöző munkakapcsolatban, mint a hűség, a realitásérzék, az érzelmi kötődés.

Egy valamit azért sajnálhatunk: mindez Dárdai Pállal nem Pécsen vagy Budapesten történik, hanem Berlinben. Nagyjából tudjuk is, miért.

Legfrissebb hírek

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
14 órája

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:04

Kezdődik a bajnoki hajrá! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.03. 23:48

Meseföldről jöttek… – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.04.01. 22:51

Fő a bizalom – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.31. 23:23

Észrevétlen őrségváltás – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.30. 23:21

Egy csatár védelmében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.29. 23:33

Eredményjelző-üzenet – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.28. 23:19
Ezek is érdekelhetik