Hertha: nagy csapás, Dárdai két kulcsjátékosa is kidőlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.14. 11:27
null
Mitchell Weiser kidőlt – de vajon meddig nem játszhat? (Fotó: AFP)
Vezéráldozatokkal járt a Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának szerda esti, Hannover elleni 3–1-es sikere.

 

A 23 esztendős, német utánpótlás-válogatott Mitchell Weisert a szünetben kellett lecserélni, miután bokasérülést szenvedett, míg a középső védő Karim Rekiket az 55. percben hozta le Dárdai Pál.

Mindkét játékos alapembernek számít a magyar szakember együttesében – Weiser eddig 23, Rekik 21 tétmeccsen lépett pályára a 2017–2018-as kiírásban.

„Az első félidőben remekül játszottunk, a csapat pontosan azt tette, amit előre megbeszéltünk. Kemény meccs volt, fizikailag nagyon megterhelő. Örülünk az eredménynek. Arról viszont egyelőre nem tudok nyilatkozni, hogy Mitchell és Karim ott lehet-e az RB Leipzig ellen. Várjuk a vizsgálatok eredményét, meglátjuk.” – fogalmazott Dárdai Pál.

BUNDESLIGA, 16. FORDULÓ
Szerdai mérkőzések

Hertha BSC–Hannover 3–1 (S. Kalou 18., 45., Torunarigha 83., ill. Bebou 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 16 12 2 2 36–11 +25 38
2. Schalke 16 8 5 3 26–19 +7 29
3. RB Leipzig 16 8 4 4 25–22 +3 28
4. Bayer Leverkusen 16 7 6 3 30–19 +11 27
5. Hoffenheim 16 7 5 4 26–20 +6 26
6. Borussia Dortmund 16 7 4 5 37–23 +14 25
7. Eintracht Frankfurt 16 7 4 5 18–16 +2 25
8. Mönchengladbach 16 7 4 5 24–27 –3 25
9. Augsburg 16 6 5 5 24–20 +4 23
10. Hannover 16 6 4 6 20–22 –2 22
11. Hertha 16 5 6 5 23–23 0 21
12. Wolfsburg 16 3 10 3 21–20 +1 19
13. Freiburg 16 4 6 6 14–28 –14 18
14. VfB Stuttgart 16 5 2 9 13–20 –7 17
15. Mainz 16 4 4 8 17–26 –9 16
16. Hamburg 16 4 3 9 14–22 –8 15
17. Werder Bremen 16 3 5 8 11–18 –7 14
18. 1. FC Köln 16 3 13 9–32 –23 3

 

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
20 órája

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07
Ezek is érdekelhetik