Bundesliga: karrierje folytatásáért küzd az osztrák védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.11. 17:39
null
Stanzl egyelőre csak a lelátóról szurkolhat (Fotó: bild.de)
Martin Stranzl, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Mönchengladbach labdarúgója pontosan két hónappal ezelőtt szenvedett súlyos sérülést, amelynek következtében továbbra is harcolnia kell, hogy folytathassa karrierjét.

Stranzl még a Bundesliga negyedik fordulójában, a Hamburg elleni találkozó (0–3) 65. percében csapattársával, Havard Nordtveittel fejelt össze és szenvedett súlyos sérülést. A 35 éves osztrák védőnek eltörött a szemüreg (orbita) csontja, elmondása szerint emiatt a pályafutása is veszélybe került.

„A kórházban az is felmerült, hogy be kell fejeznem a karrierem – mondta Stranzl a Bildnek. – Az első öt hétben nem haraphattam és csak lágy ételeket ehettem, de szerencsére alig vesztettem a súlyomból. Rengeteg bátorítást kaptam a csapattól, én pedig mindent megteszek, hogy visszatérhessek.”

„Egyelőre azonban abszurd lenne a visszatérésemről beszélni. Most az a legfontosabb, hogy fizikálisan újra a legjobb formába kerüljek, hiszen ez az alapja annak, hogy újból pályára léphessek.”

Legfrissebb hírek

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
5 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
18 órája

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
2026.09.05. 18:54

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51