Bundesliga: 28 kapura lövés is kevés volt a pontszerzéshez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.16. 20:03
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) nyitó fordulójában az előző kiírás ezüstérmese, a Wolfsburg hazai pályán 2–1-re legyőzte az Eintracht Frankfurtot.

A „farkasok” alaposan bekezdtek, és a 17. percben már két gólnál jártak, és bár pillanatokkal később jött a szépítés, otthon tartották a három pontot.

A Wolfsburg otthon egyébként is fényesen szerepel, legutóbb 2014. március 8-án kapott ki, igaz, a Bayern München meg sem állt hat gólig (1–6).

Ezt követően viszont ez már a veretlenül megvívott 23. hazai bajnokija volt a csapatnak, ezzel tovább nyújtva a klubrekordot – közte a Bayern elleni 4–1-es revánssal.

A Stuttgart gyakorlatilag futószalagon gyártotta a helyzeteket, az OptaFranz statisztikája szerint összesen 28 alkalommal kísérelte meg bevenni a Köln kapuját, még is vereség lett a vége.

Az utolsó negyedóráig 0–0-ra álltak a felek, akkor azonban nagyon belelendültek a vendégek, Anthony Modeste megtörte csapata 570 perces idegenbeli bajnoki gólcsendjét, majd még kétszer betaláltak a hajrában.

A Stuttgart 0–2-nél az összesen tíz kapura lövésig jutó Daniel Davidi büntetőből szépített ugyan, de végül 3–1-re nyertek a kölniek.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Wolfsburg–Eintracht Frankfurt 2–1
(Perisic 13., Dost 17., ill. Reinartz 19.)
Stuttgart–Köln 1–3 (Didavi 79. – 11-esből, ill. Modeste 75. – 11-esből, Zöller 77, Oszako 92.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
19 órája

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36