Hertha: Dárdai júliusban ismét tárgyal a klubbal a jövőről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.02. 08:06
Dárdai Pál először ismerte el, hogy szívesen látná csapatában a Leverkusentől tavasszal kitett bosnyák Emir Spahicot. A Herthát és a magyar válogatottat is irányító szakember elmondta, júliusban ismét beszél Michael Preetz klubigazgatóval a kettős feladatvállalásáról.

„Júliusban ismét leülünk Michael Preetzcel, és majd együtt döntünk. Aki azt hiszi, hogy a Hertha nem fontos nekem, nem ismer igazán” – mondta Dárdai a Kicker csütörtökön megjelenő számának adott interjújában.

Mint ismert, egyes német lapok a júniusi Finnország–Magyarország Eb-selejtező előtt biztosra vették, hogy az lesz Dárdai utolsó mérkőzése szövetségi kapitányként, de a szakember a találkozó után arra utalt, hogy a selejtezősorozat végéig mindenképpen maradna a magyar válogatott élén.

A szakember Emir Spahicról is beszélt.

„Emir nagyon jó védő, igazi vezértípus, aki nagy hasznára lenne a védelmünknek. A leverkuseni balhéja miatt nem aggódnék túlságosan, bizonyára tanult az esetből” – mondta Dárdai a 34 éves játékosról, akit azért tettek ki a Bayertől, mert a Bayern München elleni kupameccs után bántalmazott egy biztonsági őrt.

Dárdai a lapnak adott interjújában arról is beszélt, hogy a Herthának a biztos bennmaradás érdekében meg kell változtatnia a játékát.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Dárdai Márton megsérült, kihagyja az idényhajrát

Légiósok
2026.05.08. 18:36

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41
Ezek is érdekelhetik