Bundesliga: a Dortmund sikere után bajban a Hannover

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.21. 17:33
null
Aubameyang és Kagava végzett a Hannoverrel, a Dortmund most már a kupaszereplést érő helyeket veszi célba (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmundnál már aligha kell hátrafelé nézegetnie a szakmai stábnak: a fekete-sárgák ezúttal Hannoverben győztek, a Bundesliga 26. fordulója után így már a középmezőny stabil tagjainak számítanak, és az Európa-liga-indulást jelentő helyek sincsenek tőlük elérhetetlen messzeségben. Szalai Ádám csereként szállt be a Paderbornban ikszelő Hoffenheimbe, nyert a hátsó régió tagjai közül a Stuttgart és a Freiburg, döntetlenre végződött a Köln és a Werder csatája.

HANNOVER–DORTMUND

A Juventusszal szembeni BL-kiesés után a Dortmundnak már csak a hazai színtérre kell koncentrálnia – Jürgen Klopp csapatának legalább hátrafelé nem kell figyelnie, mert a gyászos őszi szereplés után a tavaszi szezonban elkapta a fonalat a Bundesligában.

Ennek szombaton a Hannover esett áldozatul, amely még könnyen bajba is kerülhet, pláne ha a formát nézzük: a „vörösök” a tavasszal még nem nyertek bajnokit, a rossz sorozat már tíz mérkőzést számlál. A Dortmund a 19. percben szerezte meg a vezetést: Pierre-Emerick Aubameyang gyorsaságát kamatoztatva lerajtolta a védőket, majd kilőtte a bal sarkot. A Hannover kontrából egyenlített bő fél óra után a csapatkapitány Lars Stindl révén, de az 55. percben Leonardo Bittencourt kiállítása végzetes hatással volt az együttesre.

A Dortmund két perc alatt kihasználta az emberelőnyt – Kagava Sindzsi talált be közelről –, majd a japán légiós nem sokkal később gólpasszt adott Aubameyangnak. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a kettős csapás megtörte a Hannovert, amely Stindl második góljával már csak szépíteni tudott.

A TÖBBI PÁLYÁN

A Hoffenheim úgy állt fel, ahogy idegenben szokott: Szalai Ádám a kispadon maradt, ezúttal Sven Schipplock volt a center. Mivel sem neki, sem társainak nem ment a gyenge formában levő Paderborn ellen, az 59. percben jött a magyar csatár, hátha sikerül megtörni a kiesés ellen küzdő hazaiak ellenállását. Még csak hat perce volt pályán Szalai, amikor Ermin Bicakcic kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott a Hoffenheim, melynek így be kellett érnie a döntetlennel.

A pocsék helyzetben levő Freiburg az európai kupaindulásért küzdő Augsburg ellen Jonathan Schmid góljával szerzett vezetést a 71. percben, Nils Petersen pedig a 84. percben lezárta a nyitott kérdéseket – az SC így el is került a kieső helyről.

BUKDÁCSOLÓ ÉLLOVAS
A Bundesliga 2.-ben éllovas Ingolstadt tovább bukdácsol, legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg. Az Ingolstadt ezúttal a Braunschweig otthonában ikszelt, így ha a Kaiserslautern megnyeri következő mérkőzését, egy pontra megközelítheti. Az Ingolstadt botlását nem tudta kihasználni a másik üldöző Darmstadt, mely Düsseldorfban szenvedett vereséget.

BUNDESLIGA 2., 26. FORDULÓ
Eintracht Braunschweig–Ingolstadt 0–0
Fortuna Düsseldorf–Darmstadt 2–0
Az élcsoport:
1. Ingolstadt 49 pont (26 mérkőzés), 2. Darmstadt 45 (34–19, 26), 3. Kaiserslautern 45 (34–23, 25), 4. Karlsruhe 43 (25), 5. Düsseldorf 39 (26), 6. Braunschweig 38 (26)

A sereghajtó Stuttgartnál már régóta „vörös riadó” van, a patinás sváb csapat hetek óta békaperspektívából szemléli a Bundesliga tabelláját. Az Eintracht Frankfurt az 51. percben vezetést szerzett Stuttgartban, ekkor még az átlagosnál is sötétebb volt a kép a hazai szurkolók számára... Haris Seferovic góljára azonban Daniel Ginczek gyors duplával válaszolt, majd Alexandru Maxim a hajrában döntött – kilenc nyeretlen mérkőzés után újra három pontot szerzett a VfB!

A tavasszal jól szereplő Werder Bremen ezúttal Kölnben vezetett sokáig, de a végén kiengedte a győzelmét a kezéből. A tizenegyedik helyezett Kölntől lefelé még egy csapat sem érezheti magát igazán biztonságban, bár a „kecskések” ötpontnyira, az őket követő Hertha és Mainz pedig négypontnyira van a kiesőzónától. Egyre lejjebb csúszik a Hannover, a Freiburg most a „vonal fölött” van, a Hamburg osztályozós helyre került, a kieső helyeket pedig most a Paderborn és a Stuttgart foglalja el.

A forduló esti rangadóján a Schalke győzelme esetén beérhette volna pontszámban a Leverkusent, ám nem tudott élni a lehetőséggel: a BL-indulás szempontjából kiemelt fontosságú mérkőzésen Karim Bellarabi gólja döntött az Atlético Madrid elleni tizenegyespárbaj után kimerülten érkező vendégek javára. A bal oldalon meginduló Bellarabi remekbe szabott ütempasszt kapott Simon Rolfestől, majd egy igazítás után nagyon éles szögből hatalmas gólt lőtt a léc alá.

A Leverkusen 2011 óta először zárt négy egymás követő Bundesliga-mérkőzést kapott gól nélkül – ennél nagyobb elismerés aligha kell a Bayer csapatvédekezésének. A leverkuseniek a Mönchengladbachot megelőzve a harmadik helyre léptek előre, de riválisuk vasárnap játszik.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
26. FORDULÓ

1. FC Köln–Werder Bremen 1–1 (Lehmann 88. – 11-esből, ill. Selke 27.)
Freiburg–Augsburg 2–0 (Schmid 71., Pedersen 84.)
Hannover–Borussia Dortmund 2–3 (Stindl 31., 82., ill. P-E. Aubameyang 19., 61., Kagava 58.)
Paderborn–Hoffenheim 0–0
Stuttgart–Frankfurt 3–1 (Ginczek 63., 66., Maxim 81., ill. Seferovic 51.)
Schalke 04–Bayer Leverkusen 0–1 (Bellarabi 35.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 25 20 4 1 70–11 +59 64
2. Wolfsburg 25 16 5 4 56–28 +28 53
3. Bayer Leverkusen 26 12 9 5 45–29 +16 45
4. Mönchengladbach 25 12 8 5 35–20 +15 44
5. Schalke 26 11 6 9 37–31 +6 39
6. Augsburg 26 12 2 12 33–34 –1 38
7. Hoffenheim 26 10 7 9 40–38 +2 37
8. Eintracht Frankfurt 26 9 7 10 49–52 –3 34
9. Werder Bremen 26 9 7 10 41–54 –13 34
10. Borussia Dortmund 26 9 6 11 34–33 +1 33
11. 1. FC Köln 26 7 9 10 26–32 –6 30
12. Mainz 25 6 11 8 34–35 –1 29
13. Hertha 26 8 5 13 31–44 –13 29
14. Hannover 26 7 6 13 29–42 –13 27
15. Freiburg 26 5 10 11 26–36 –10 25
16. Hamburg 26 6 7 13 16–37 –21 25
17. Paderborn 26 5 9 12 23–50 –27 24
18. VfB Stuttgart 26 5 8 13 27–46 –19 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik