Németország: Beckenbauernél Schweinsteiger a kapitány

MTI MTIMTI MTI
2014.08.04. 12:29
Philipp Lahm visszalépése után Bastian Schweinsteiger lenne az ideális megoldás a világbajnok német labdarúgó-válogatott csapatkapitányi posztjára, legalábbis Franz Beckenbauer szerint.

„Számomra logikus, hogy Schweinsteiger legyen Philipp Lahm utódja. Vezető típus, a világbajnoki döntőben nyújtott hihetetlen teljesítményével sokak szimpátiáját kivívta – nyilatkozott a Bild című újságnak Beckenbauer, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok lett. – Egy ilyen harcosra az egész csapat felnézhet. Ráadásul Lahm helyetteseként már ismeri a csapatkapitányi szerepet."Beckenbauer, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok lett. – Egy ilyen harcosra az egész csapat felnézhet. Ráadásul Lahm helyetteseként már ismeri a csapatkapitányi szerepet."

A Császár azt mondta: a legjobban a dortmundi Mats Hummelst tudja elképzelni Schweinsteiger helyetteseként. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kapus, Manuel Neuer is esélyes lehet a csapatkapitányi posztra, de szerinte az edzők inkább egy mezőnyjátékost szeretnek kinevezni, mert ő nagyobb befolyással lehet a történésekre.

A 113-szoros válogatott Lahm a világbajnoki cím megszerzése után néhány nappal jelentette be hivatalosan, hogy a jövőben nem kíván többet a nationalelfben szerepelni.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32