Bundesliga: a Mönchengladbach folytatta hazai remeklését

2013.04.19. 22:25
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójának nyitó mérkőzésén a Borussia Mönchengladbach hazai pályán nyögvenyelős, 1–0-s győzelmet aratott az osztályozós helyen álló Augsburg ellen, így feljött a táblázat hatodik helyére.

A mérkőzés egyetlen gólját a 27. percben Filip Daems szerezte tizenegyesből. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a büntetőt megelőzően a játékvezető kiállította a vendégek védőjét, Kevin Vogtot, így az Augsburg több mint 60 percen át emberhátrányban játszott, ám a hajrában ennek ellenére is könnyedén egyenlíthetett volna.Filip Daems szerezte tizenegyesből. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a büntetőt megelőzően a játékvezető kiállította a vendégek védőjét, Kevin Vogtot, így az Augsburg több mint 60 percen át emberhátrányban játszott, ám a hajrában ennek ellenére is könnyedén egyenlíthetett volna.

A Mönchengladbach immáron tizenkét mérkőzés óta veretlen hazai pályán (utoljára a Stuttgart győzött a Borussia-Parkban még 2012. november 17-én), míg az Augsburg a legutóbbi hat meccsén négyszer veszített.

BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Mönchengladbach–Augsburg 1–0
(Daems 27. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 29 25 3 1 83–13 +70 78
2. Borussia Dortmund 29 17 7 5 72–35 +37 58
3. Bayer Leverkusen 29 14 8 7 53–38 +15 50
4. Schalke 29 13 7 9 50–45 +5 46
5. Freiburg 29 12 9 8 39–34 +5 45
6. Mönchengladbach 30 11 11 8 37–39 –2 44
7. Eintracht Frankfurt 29 12 6 11 42–42 0 42
8. Hamburg 29 12 5 12 34–45 –11 41
9. Mainz 29 10 9 10 36–34 +2 39
10. Hannover 29 11 5 13 50–48 +2 38
11. Nürnberg 29 9 11 9 33–39 –6 38
12. VfB Stuttgart 29 10 6 13 31–46 –15 36
13. Wolfsburg 29 8 10 11 35–45 –10 34
14. Werder Bremen 29 8 8 13 45–56 –11 32
15. Fortuna Düsseldorf 29 7 9 13 35–45 –10 30
16. Augsburg 30 6 9 15 27–45 –18 27
17. Hoffenheim 29 6 6 17 34–54 –20 24
18. Greuther Fürth 29 2 9 18 19–52 –33 15

 

Legfrissebb hírek

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31