Újoncok nagy napja, Hajnal Tamás duplázott a Nürnberg ellen

Vágólapra másolva!
2007.08.12. 19:00
Jól sikerült a Duisburg és a Karlsruhe visszatérése is az élvonalba, ugyanis mindkét csapat idegenben gyűjtötte be a három pontot. Előbbi a Dortmundot, utóbbi a Nürnberget verte. A KSC-ben ráadásul a 87 percen keresztül pályán lévő Hajnal Tamás szerezte mindkét gólt.
Hajnal Tamás ünnepli első gólját
Reuters
Hajnal Tamás ünnepli első gólját
Hajnal Tamás ünnepli első gólját
Reuters
Hajnal Tamás ünnepli első gólját

Szabics Imre és Lőw Zsolt csapata is kikapott

Két magyar játékos is pályára lépett a Bundesliga másodosztályának vasárnapi mérkőzésein, de egyikük számára sem termett sok babér.

Szabics Imre kezdőként kapott szerepet az Augsburgban az 1860 München ellen, de hiába játszotta végig a mérkőzést, nem tudott betalálni. Ráadásul csapata súlyos vereségbe szaladt bele - igaz, a hazai gárda a 28. perctől emberhátrányban játszott.

Szintén kikapott Lőw Zsolt együttese, a Hoffenheim, amelyet a szintén a harmadosztályból érkező Wehen vert meg. A magyar védő végig a pályán volt.
1. forduló:
Augsburg-1860 München 2-6
Mainz-Koblenz 4-1
Hoffenheim-Wehen 2-3
Paderborn-Offenbach 0-2
Erzgebirge Aue-Fürth 1-1
A Rostock szombati veresége után a Bundesliga másik két újonca is bemutatkozott az élvonalban. A Duisburg Dortmundban, a Karlsruhe pedig Nürnbergben lépett pályára.

A duisburgiak hamar vezetést szerettek a Signal Iduna Parkban: Grlics a 8. percben végzett el szabadrúgást balról, Ishiaku érkezett, és a hálóba bólintott.

A 32. percben hiába vette be Dédé a vendégek kapuját, Meyer játékvezető – asszisztense téves beintésére – érvénytelenítette a találatot.

A második félidő eleje kiegyenlített játékot hozott, az 59. percben pedig Petric is megszerezhette volna első Bundesliga-gólját, de a horvát és svájci állampolgársággal is rendelkező támadó középpályás kapu mellé gurított. A másik oldalon pedig a csereként beállt Buckley buktatta Tiffertet a tizenhatoson belül, büntető. Tararache magabiztosan helyezett a jobb sarokba.

És ezzel még nem volt vége a duisburgi csodának: Lamey futott fel a jobb oldalon, középre tekert, Ishiaku pedig bevetődve a léc alá bombázott. A dortmundiaknak a végén már csak a szépítésre volt erejük, Kringe lövése kötött ki a jobb alsó sarokban.

Hajnal Tamás kezdő volt a KSC-ben, de csapata a mérkőzés elején főleg a védekezésre koncentrált, támadásra már nem futotta. Jellemző, hogy először a 33. percben kellett kisebb védést bemutatnia Jaromir Blazek kapusnak, éppen a magyar játékos 20 méteres lövését hárította. Igaz, a mezőnyfölény ellenére a nürnbergiek is mindössze egy igazi ziccert tudtak kidolgozni – azt ki is hagyta Vittek.

A 44. percben aztán némileg váratlanul megszerezte a vezetést a vendégcsapat: Görlitz jobb oldali beadását Kapllani továbbtette sarokkal Mutzelhez, aki ugyan a kapufát találta el, de a lepattanót Hajnal közelről már gólra váltotta.

A második játékrészben hiába dobott be több támadó szellemű játékost is Hans Meyer, a hazaiak edzője Kennedy és Mintal személyében, nem sikerült túljárni a vendégvédelem, valamint Miller kapus eszén.

A 74. percben ráadásul újabb gólt kapott a Nürnberg: Freis jobb oldali beadását Blazek elvétette, Hajnal ezúttal is jó helyen állt, és tíz méterről a hálóba továbbított. A magyar játékosnak a 82. percben is volt egy lövése, de Blazek ezt a kapu fölé nyomta. Edmund Becker vezetőedző a 87. percben küldte be Iasvilit a mérkőzés hőse, Hajnal helyére.

Jól indult tehát a bajnokság mindkét újoncnak, és a magyar szurkolók számára külön öröm, hogy Hajnal Tamás ilyen jó játékkal tért vissza a Bundesliga élvonalába.

BUNDESLIGA

1. FORDULÓ
Borussia Dortmund-Duisburg 1-3 (Kringe 86. ill. Ishiaku 8., 64., Tararache 62.-11-es)
Nürnberg-Karlsruhe 0-2 (Hajnal 44., 74.)
A bajnokság állása:
1. Bayern München 1 1 - - 3-0 +3 3
2. Arminia Bielefeld 1 1 - - 3-1 +2 3
2. Duisburg 1 1 - - 3-1 +2 3
4. Karlsruhe 1 1 - - 2-0 +2 3
5. Eintracht Frankfurt 1 1 - - 1-0 +1 3
5. Hamburg 1 1 - - 1-0 +1 3
7. Schalke 04 1 - 1 - 2-2 0 1
7. VfB Stuttgart 1 - 1 - 2-2 0 1
7. VfL Bochum 1 - 1 - 2-2 0 1
7. Werder Bremen 1 - 1 - 2-2 0 1
11. Bayer Leverkusen 1 - 1 - 0-0 0 1
11. Energie Cottbus 1 - 1 - 0-0 0 1
13. Hannover 1 - - 1 0-1 -1 0
13. Hertha BSC Berlin 1 - - 1 0-1 -1 0
15. Borussia Dortmund 1 - - 1 1-3 -2 0
15. Wolfsburg 1 - - 1 1-3 -2 0
17. Nürnberg 1 - - 1 0-2 -2 0
18. Hansa Rostock 1 - - 1 0-3 -3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik