Győzelmi kényszerben az FTC, a Fehérvár és a DVSC; nagyon nehéz meccs vár a mieinkre a hoki-vb-n

S. T. J.S. T. J.
2025.05.17. 23:56

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 

Győzelmi kényszerben a Ferencváros és a Fehérvár FC is, így aztán parázs hangulat várható a két együttes vasárnapi összecsapásán. A Fradinak legalább egy pontot kell szereznie, hogy visszavegye az első helyet a bajnokságban, mert a Puskás Akadémia pénteki kecskeméti sikerével több győzelmének köszönhetően pontegyenlőséggel vezeti a tabellát. „A kupadöntő után fel kellett rázni a játékosokat, ami a legutóbbi edzések alapján sikerült is. Nem rágódhatunk túl sokáig a vereségen, tovább kell lépnünk, amilyen gyorsan csak lehet” – nyilatkozta Robbie Keane, az FTC vezetőedzője. A Vidi az NB I legrosszabb formában lévő csapat, a legutóbbi hat bajnokiján mindössze egyetlen pontot szerzett, legutóbb március elején, Debrecenben hagyta el győztesen a pályát.

Ki számított erre? Két fordulóval a befejezés előtt a 11., azaz kieső helyen áll a DVSC, így létszükséglet neki a pontszerzés, de még inkább a győzelem a Paksi FC ellen. Megérne egy misét, hogy az a klub, amely a 2022–2023-as idényt még bronzérmesként zárta, tavaly pedig ötödik lett, miként juthatott idáig, mindenesetre már csak 180 percük maradt Bárány Donátéknak arra, hogy bizonyítsák, az élvonalban van a helyük. Viszont a Paks dobogós helyen áll, az idényben kétszer is legyőzte riválisát – a Nagyerdei Stadionban 5–0-ra, Pakson 4–3-ra –, arról nem is beszélve, hogy szerdán a Mol Magyar Kupában is a csúcsra jutott.

Egy rettenetesen és egy nagyon nehéz ellenféllel nem játszott még a magyar jégkorong-válogatott Herningben, az elit-világbajnokságon: vasárnap Svájc, egy nappal később pedig Norvégia válogatottjával csap össze. A két összecsapás közül utóbbi ígérkezik valamennyivel könnyebbnek, legalábbis a világranglista-helyezések alapján. Ugyanakkor Norvégia, bár öt vereséggel kezdte a világbajnokságot, egyik riválisától sem kapott nagy verést, sőt az Egyesült Államok ellen pontot is szerzett, így ha az utolsó mérkőzés döntene a bennmaradásról, nagyon nehéz dolga lenne a magyar válogatottnak. Már csak azért is, mert a norvégok pihennek vasárnap, míg a mieink éppen Svájccal mérkőznek meg, megint este 20 óra 20 perctől.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
10 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55