Győrben a cél: visszatérni a 10 évvel ezelőtti szintre; Janurik Kingát feldobja, hogy Debrecenben lesznek az Eb-n a csoportmeccseink

S. T. J.S. T. J.
2024.11.20. 00:06

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

Interjút adott lapunknak Steven Vanharen, az NB I-ben nyolc forduló óta veretlen ETO FC Győr sportigazgatója. A belga sportvezető számára nem idegen a magyar közeg, korábban dolgozott Újpesten és az MTK-nál is. A 2012–2013-as idényben Marc Lelievre hívására került Újpestre, s miután Jos Daerden távozott és Lelievre lett a vezetőedző, a másodedzőjeként folytatta. Az MTK-nál László Csaba keresett a futballisták fizikai teljesítményéért felelős segédedzőt. Vanharen a távozása után a 2015–2016-os idény végéig maradt, mert a játékosok ragaszkodtak hozzá. Lapunknak arról is beszélt, hogy Győrben a cél az, hogy az ETO visszakerüljön oda, ahol tíz éve volt. Az elmúlt évek edzőkeringője után Borbély Balázs lehet a hosszú távú megoldás a kispadon, nem véletlen, hogy az első négy, elveszített bajnoki után is maradt.

Befejező szakaszához érkezett a magyar női kézilabda-válogatott felkészülése a jövő csütörtökön rajtoló, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt. A Golovin Vlagyimir által irányított, olimpiai hatodik helyezett együttes Tatabányán tréningezik, pénteken és vasárnap ugyanitt játssza az utolsó két edzőmeccsét is a kontinenstorna előtt Szlovákia és Ukrajna ellen. „Ha az Eb szempontjából nézzük, a hétvégi felkészülési tornán az ellenfeleink inkább a macedónokhoz hasonlíthatók, azon a szinten vannak. Mindig kényelmetlen, ha a labdával »dúródó« riválissal találkozunk” – mondta lapunknak az edzőtáborban Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. A kapus Janurik Kinga arról beszélt: „Szeretnénk az Európa-bajnokságon is megmutatni, mire vagyunk képesek, mindennap azért edzünk, hogy a lehető legtökéletesebb oldalunkat mutassuk.”

A pehelysúlyú súlyemelő Benedek János november 20-án tölti be a 80. évét. A nemzetközi porondon első vb-érmét (bronz) 1970-ben Columbusban szerezte. Ám nem elsősorban emiatt emlegették a nevét. Szigorú doppingvizsgálat volt, a lepke-, a lég- és pehelysúly kilenc érmese közül nyolc (!) – közte Holczreiter Sándor és Földi Imre – vizeletmintájában jóval a határérték felett találtak amfetaminszármazékot. Benedek összetettben negyedik lett, ám mivel a dobogósok eredményét megsemmisítették, világbajnokká lépett elő. Az aranyérmesek értékes karórát kaptak, Benedek azonban átadta azt Mieczyslaw Nowaknak, mondván, ő nyert; a lengyel elpityeredett a gesztustól. Benedek a visszavonulása után edzősködött, és nyugdíjasként sem távolodott el sportágától. „A mai napig imádom!” – mondta lapunknak.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
13 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
2026.04.09. 23:50

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2026.04.08. 23:50

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2026.04.07. 23:17

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2026.04.06. 23:50

Németh Ferenc 90 éves; Varga Zsolt csapata világkupa-selejtezőre készül

E-újság
2026.04.03. 23:10

Bárány: Rossi számíthat az NB I-esekre; Olasz futballgyász

E-újság
2026.04.01. 22:52

50 éves a korábbi, 108-szoros válogatott kapus, Király Gábor; A védelem masszív, a gól most hiányzott

E-újság
2026.03.31. 23:50
Ezek is érdekelhetik