Videó: nem vicc, tíz (!) piros lap villant az argentin szuperkupa döntőjében

Vágólapra másolva!
2022.11.07. 11:00
null
Facundo Tello tíz piros lapot osztott ki (Fotó: Getty Images, archív)
A Buenos Aires-i Racing Club nyerte meg a labdarúgó argentin szuperkupát (Bajnokok Trófeája), mivel a vasárnapi döntőben hosszabbítást követően 2–1-re legyőzte a Boca Juniorst. Az összecsapás leginkább arról marad emlékezetes, hogy a játékvezető 10 (!) piros lapot osztott ki a 120 perc alatt.

 

A november 20-án kezdődő katari világbajnokság játékvezetői keretében is szereplő Facundo Tello a 95. percben mindkét csapatból kiállított egy-egy játékost, de az igazi „lapzuhatag” csak a hosszabbítás utolsó perceiben következett be.

Az addig már ismét emberelőnyben lévő Racing Club középpályása, Carlos Alcaraz a 118. percben szerzett fejes góllal juttatta előnyhöz együttesét, majd az ellenfél szurkolói előtt kezdte ünnepelni a találatot, felbosszantva ezzel a rivális csapat futballistáit. A Boca játékosai nekiestek Alcaraznak, a fülénél fogva rángatták és a labdát is hozzávágták, a kakaskodásnak pedig a játékvezető vetett véget egyszerre hat piros lappal: Tello kiállította a győztes gól szerzőjét, valamint rajta kívül öt játékost a Boca Juniorsból. A találkozó során a Boca edzőjét, Hugo Ibarrát, és két, a pályán kívül tartózkodó játékosát is kiállították.


A mérkőzésnek aztán úgy lett vége, hogy a Boca nem tudta lejátszani a hátralévő időt, ehhez ugyanis nem maradt elegendő játékosa a pályán.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik