Gólfesztivált rendeztek a belgák és a hollandok; először nyertek a szlovákok

Vágólapra másolva!
2021.03.30. 20:35
null
Belgium alaposan megszórta Fehéroroszországot (Fotó: AFP)
Az európai vb-selejtezők kedd esti mérkőzésein Belgium és Hollandia egyaránt kiütéses győzelmet aratott, míg Szlovákia első győzelmét szerezte meg. Törökország hatgólos döntetlent játszott Lettországgal, Portugália pedig fordítás után nyert Luxemburgban.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
3. FORDULÓ
A-CSOPORT

Luxemburg–Portugália 1–3 (Rodrigues 30., ill. D. Jota 45+2., C. Ronaldo 51., Palhinha 80.)
Kiállítva: Chanot (Portugália, 86.)
KORÁBBAN
Azerbajdzsán–Szerbia 1–2
(Makhmudov 60. – 11-esből, ill. A. Mitrovics 16., 81.)

A drámai végjátékot hozó szerbiai döntetlent követően Portugália Luxemburgba utazott, ahol a 30. percben hátrányba került: Daniel Sinani jobb oldalról érkező beívelését a tizenhatoson belül jól helyezkedő Gerson Rodrigues csúsztatta a kapuba. Az egész találkozó során fölényben játszó portugálokat nem zavarta meg a hazai vezetés, és a szünet előtt nem sokkal egyenlíteni tudtak: egy szögletet követően nem szabadult fel a luxemburgi kapu, és Diogo Jotaszép mozdulattal a hálóba bólintott. A fordulás után a maga javára fordította a mérkőzést Portugália: előbbCristiano Ronaldo szerzett gólt, miután kényszerítőzött Joao Cancelóval, a hajrában pedig Palhinha volt eredményes fejjel.

A luxemburgi vezető gól

A portugál egyenlítés

Cristiano Ronaldo találata

Palhinha állította be a végeredményt

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 3 2 1 6–3 +3 7
2. Szerbia 3 2 1 7–5 +2 7
3. Luxemburg 2 1 1 2–3 –1 3
4. Írország 2 2 2–4 –2 0
5. Azerbajdzsán 2 2 1–3 –2 0

E-CSOPORT
Belgium–Fehéroroszország 8–0
(Batshuayi 14., Vanaken 17., 89., Trossard 38., 76., Doku 42., Praet 49., Benteke 70.)
Wales–Csehország 1–0(D. James 82.)
Kiállítva: Schick (Csehország, 49.),Roberts (Wales, 77.)

Húsz perc sem pergett le a játékidőből Leuvenben, amikor már biztosra vehettük, hogy a legutóbb Csehországban csak egy pontot megkaparintó Belgium ezúttal győz. A „vörös ördögök” kettővel vezettek Fehéroroszország ellen, a szünetig bepakoltak további két gólt – és a második játékrészben mindezt megduplázták... S hogy milyen tartalékok rejteznek még ebben a csapatban: a duplázó Hans Vanaken és Leandro Trossard, valamint Dennis Praet is az első gólját, góljait szerezte a belga válogatottban (8–0).

A mérkőzés összefoglalója

Patrick Schick ütésért a második félidő legelején piros lapot kapott Cardiffban, de Csehország válogatottja emberhátrányban sem hagyott fel az addig alkalmazott letámadással, és megalapozottan harcolt az egyre inkább egygólosnak ígérkező meccs megnyeréséért. A 77. percben aztán a walesi Connor Roberts is pirosat kapott – de az egyetlen gólt mégis csak az ő csapata gyötörte be: Gareth Bale bal oldali beadásából a korántsem égimeszelő Daniel James szép fejest küldött a cseh kapuba. A végjátékban adódott még gólszerzési lehetőség a vendégek előtt, de gól már nem született (1–0).

James győztes találata

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 3 2 1 12–2 +10 7
2. Csehország 3 1 1 1 7–4 +3 4
3. Wales 2 1 1 2–3 –1 3
4. Fehéroroszország 2 1 1 4–10 –6 3
5. Észtország 2 2 4–10 –6 0

G-CSOPORT
Törökország–Lettország 3–3
(Karaman 2., Calhanoglu 34., B. Yilmaz 52. – 11-esből, ill. Savalnieks 36., Uldrikis 58., Ikaunieks 80.)
Gibraltár–Hollandia 0–7(Berghuis 42., L. de Jong 52., Depay 61., 88., Wijnaldum 62., Malen 64., Van de Beek 85.)
Montenegró–Norvégia 0–1(Sörloth 35.)

Senol Günes török válogatottja Kenan Karamantalálatával már a második percben vezetett Lettország ellen, de amilyen simán indult a mérkőzés, olyan nyugtalanítóan alakult a későbbiekben a csoportelső számára. Az első fél óra utánHakan CalhanoglutalálatáraRoberts Savalnieks,a második félidő elejénBurak YilmaztizenegyesgóljáraRoberts Uldrikisválasztolt rövid időn belül. A lettek tapadtak a törökökre, és a minimális különbség a 79. percben el is tűnt, miután Eduards Emsis kiváló passza utánDavis Ikaunieksbetalált (3–3).

A hatgólos dráma összefoglalója

A törökországi veresége után Lettország ellen javítóHollandiasima győzelemért utazottGibraltárra,de hiába birtokolta a labdát 77 százalékban és dolgozott ki húsz helyzetet az első félidőben, 45 perc után csupán egyetlen góllal vezetett. Arra is a 42. percig kellett várni,Steven Berghuisaz elé pattanó labdát lőtte a hazaiak kapujába. A fordulás után Daley Blindet sérülés miatt le kellett cserélnie Frank de Boer szövetségi kapitánynak, majd gyógyír gyanánt elindult a gólgyártás.Luuk de Jongszerezte a másodikat (egy hét alatt a harmadik vb-selejtezőjén is betalált), majd négy perc alattMemphis Depay, Georginio WijnaldumésDonyell Malenis eredményes volt. A végénDonny van de Beekis szerzett egy gólt, majdDepayállította be a 0–7-es végeredményt, a sikerrel pedig Hollandia feljött a csoport második helyére.

A holland gólok

Podgoricában az eddig kötelező győzelmeket aratómontenegróicsapatNorvégiátfogadta. A vendégeknél ott volt a csatársorban a gólokat a Bundesligában és a BL-ben is kettesével lövő Erling Haaland és az Arsenalban egyre jobb formába lendülő Martin Ödegaard is, a győztes gólt azonban a támadótrió harmadik tagja, a lipcseiAlexander Sörlothszerezte meg Mohamed Elyounoussi remek előkészítése után. Norvégia a sikerével Hollandiához és Montenegróhoz hasonlóan hatpontos – a szeptemberi folytatás előtt minden nyílt a G-csoportban.

Sörloth három pontot érő gólja

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország 3 2 1 10–5 +5 7
2. Hollandia 3 2 1 11–4 +7 6
3. Montenegró 3 2 1 6–3 +3 6
4. Norvégia 3 2 1 4–3 +1 6
5. Lettország 3 1 2 4–7 –3 1
6. Gibraltár 3 3 1–14 –13 0

H-CSOPORT
Szlovákia–Oroszország 2–1
(Skriniar 38., Mak 74., ill. Fernandes 72.)
Horvátország–Málta 3–0(Perisic 62., Modric 76. – 11-esből, Brekalo 90.)
KORÁBBAN
Ciprus–Szlovénia 1–0(Pittasz 42.)

A Málta elleni megdöbbentő hazai döntetlen után egy sokkal erősebb válogatottal, az első két kör után hibátlan Oroszországgal kellett farkaszemet néznie a szlovák válogatottnak Nagyszombatban, és az előzmények fényében csak a győzelem jöhetett szóba. A 38. percben szögletbőlMilan Skriniar be is fejelte a vezető gólt, és az oroszok elég gyengén muzsikáltak ahhoz, hogy a szlovákok reménykedhessenek: a meccs megnyerhető 1–0-ra. Nem így lett, Mário Fernandesugyanis egy kipattanóból kiegyenlített, csakhogy perceken belül jött a Ferencváros támadója, Róbert Mak, és remek egyéni alakítás végén belőtte a hazaiak győztes gólját (2–1).

Az első szlovák győzelem góljai

Horvátország a gól nélküli első félidőt követően háromszor vette be Málta kapuját, így megszerezte második győzelmét, valamint a csoport élére is ugrott (3–0).

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 3 2 1 4–1 +3 6
2. Oroszország 3 2 1 6–4 +2 6
3. Szlovákia 3 1 2 4–3 +1 5
4. Ciprus 3 1 1 1 1–1 0 4
5. Szlovénia 3 1 2 2–3 –1 3
6. Málta 3 1 2 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik