Vb 2018: játékossztrájk élére állt a volt Vidi-játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.28. 10:24
A rossz felkészülési körülmények miatt sztrájkba léptek a salvadori labdarúgó-válogatott játékosai. A megmozdulás egyik vezetője a keret egyik rutinos tagja, Arturo Álvarez, a Videoton korábbi légiósa.

„Az elmúlt két összetartásunk idején tapasztaltak után összeültünk, mert elegünk van már abból, ahogyan a szövetség bánik velünk – mondta a nyár óta egyik klubhoz sem tartozó, de a válogatottba így is rendszeresen meghívást kapó Arturo Álvarez a Deporte Total USA-nak. – Nem megfelelőek a körülmények, és mi, játékosok eltökéltek és egységesek vagyunk azt illetően, hogy kikényszerítsük a problémák orvoslását. Reméljük, mihamarabb megszületik a megoldás, mert nem szeretnénk háborúskodni a szövetséggel.”Arturo Álvarez a Deporte Total USA-nak. – Nem megfelelőek a körülmények, és mi, játékosok eltökéltek és egységesek vagyunk azt illetően, hogy kikényszerítsük a problémák orvoslását. Reméljük, mihamarabb megszületik a megoldás, mert nem szeretnénk háborúskodni a szövetséggel.”

A keddi egyeztetés során a játékosok felpanaszolták az elöljáróknak, hogy a csapatnak választott szálláshelyek újabban egyszer sem voltak megfelelőek: ezek a „szállodák” nemcsak zajosak, megfelelő fürdővíz sincs bennük, az ételadagok sem mennyiségben, sem minőségben nem ütik meg a mércét – és hasonlóan rosszakat lehetne mondani a játékosok utaztatásáról is.

Salvador válogatottja versenyben van még a 2018-as oroszországi világbajnokságon való részvételért. A CONCACAF-zóna legjobb 12 csapata november közepén kezdi meg a csoportküzdelmeket, Salvador a legnehezebb ellenfél, Mexikó vendége lesz a nyitányon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik