UEFA: Ne a Real Madrid vagy más mondja meg, hogy mit tegyünk! – Ceferin

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 19:56
null
Aleksander Ceferin (Fotó: AFP)
Kylian Mbappé szerződéshosszabbítása a PSG-vel óriási vihart kavart, mivel a közvélemény nagyobbik része arra számított, hogy a 23 éves támadó a Real Madridhoz szerződik. Mbappé azonban meglepetésre maradt, ami nagyon csalódottá tette a La Ligát, többen úgy látják, ez csak a pénzügyi fair play szabály megsértésével történhetett meg.

 

A spanyol élvonal, a La Liga reménykedett benne, hogy a francia támadó a Real Madridot választja, de amikor már sejthető volt, hogy Mbappé mégis marad a francia fővárosban, a La Liga komor hangvételű közleményben jelezte, hogy ha létrejön Mbappé szerződéshosszabbítása, akkor az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) fordul. A szervezet szerint egy ilyen volumenű üzletet nem lehet a szabályoknak megfelelve tető alá hozni. A szerződés ugyebár létrejött, így napjaink egyik legértékesebb játékosa nem lép pályára a spanyol bajnokságban.

„Az UEFA pénzügyi fair play szabálya elég szigorú – mondta Aleksander Ceferin, a szervezet szlovén elnöke a BBC.nek. – Szívesen látjuk a versenyeinken azokat a klubokat, amelyek betartják ezeket, de azokat a csapatokat nem, amelyek nem követik őket. De ne a Real Madrid vagy más mondja meg az UEFA-nak, hogy mit tegyen! Bizonyos szempontból bosszúsak. Úgy tudom, hogy a Mbappénak szóló ajánlatuk hasonló volt a PSG-éhez.”

Javier Tebas, a La Liga elnöke korábban kijelentette, hogy a PSG ajánlata „támadás a futball ellen”.

Az UEFA pénzügyi fair play szabálya azért jött létre, hogy megakadályozza a klubok túlköltekezését. A cél a pénzügyi fenntarthatóság elérése, ezt három pilléren keresztül próbálják elérni.

Az első a lejárt tartozásokra vonatkozik, ez biztosítja a hitelezők védelmét. Ennek ellenőrzését negyedévente végzik majd, a késedelmes fizetőkkel pedig kevésbé lesznek toleránsak.

Nagyobb mozgásteret is biztosítanak a kluboknak, a megengedett veszteségeket 30-ról 60 millió euróra duplázzák meg a hároméves periódus alatt.

Az új szabályozás legnagyobb újítása, hogy 70 százalékban korlátozzák a bérekre, átigazolási díjakra és ügynöki díjakra fordítható kiadásokat. A szabályszegések előre meghatározott pénzügyi szankciókat és további intézkedéseket vonnak maguk után.

A rendelkezések 2022 júniusában lépnek életbe, bevezetésük fokozatosan, három év alatt történik, hogy a kluboknak elegendő idejük legyen alkalmazkodni az új modellhez.

Legfrissebb hírek

Gólzáporos évzárás? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
14 órája

Az éllovas Mbappé 60 gólnál tart, a 33 gólos Varga Barnabás 13. a legeredményesebbek rangsorában

Minden más foci
2025.12.04. 13:22

A Barca legyőzte a PSG-t a férfi kézi BL rangadóján

Kézilabda
2025.12.03. 23:23

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03

„Apai” védőszárnyak alatt, újjászületve Párizsban – Ousmane Dembélé-sorozat, 4. rész

Képes Sport
2025.11.30. 09:31

A botladozó Monaco meglepte a PSG-t, másodszor kapott ki a címvédő a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.11.29. 23:05

BL: rasszista nézőtéri megnyilvánulások miatt fizet az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.28. 11:26
Ezek is érdekelhetik