Tini Titánok 3. – avagy 2020 topligás futballreménységei

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, VÉGH JÁNOSKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, VÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.12.29. 14:30
Idén a Borussia Dortmund adja a legtöbb játékost a Nemzeti Sport Online már-már hagyományos, a naptári évben „berobbant” topligás tehetségeket bemutató álomcsapatába. A képzeletbeli együttest így a német Bundesliga uralja, amely az angol Premier League-gel egyetemben négy labdarúgót ad. Mellettük a spanyol és az olasz élvonalból került még be játékos, a franciából ezúttal nem. A csapat átlagéletkora 18.55 év, becsült összértéke 265 millió euró, legdrágább tagja pedig Bukayo Saka a maga 40 milliós piaci értékével.

Miként a legutóbbi kettő, azaz a 2019-es és a 2018-as álomcsapatunk összeállításakor, most is három szabály alapján válogattunk az idény topligás „felfedezettjeit”. Egy: olyan labdarúgókat keresünk, akik tinédzserként nyújtottak kimagasló teljesítményt klubjaikban, azaz 2000. január 1-je után születtek. Kettő: olyan játékos nem jöhetett szóba, aki a naptári esztendőt megelőzően 15 topligás (angol, spanyol, német, olasz, francia élvonalbeli) mérkőzésnél többet tudott felmutatni, miként olyan sem – három –, aki összességében 50-nél több profi bajnokin lépett pályára 2019. december 31-ig. Negyedik, amolyan magától értetődő kiegészítő szabály: aki a korábbi években már az álomcsapatunk tagja volt, nem ismételhet. a 2019-es és a 2018-as álomcsapatunk összeállításakor, most is három szabály alapján válogattunk az idény topligás „felfedezettjeit”. Egy: olyan labdarúgókat keresünk, akik tinédzserként nyújtottak kimagasló teljesítményt klubjaikban, azaz 2000. január 1-je után születtek. Kettő: olyan játékos nem jöhetett szóba, aki a naptári esztendőt megelőzően 15 topligás (angol, spanyol, német, olasz, francia élvonalbeli) mérkőzésnél többet tudott felmutatni, miként olyan sem – három –, aki összességében 50-nél több profi bajnokin lépett pályára 2019. december 31-ig. Negyedik, amolyan magától értetődő kiegészítő szabály: aki a korábbi években már az álomcsapatunk tagja volt, nem ismételhet.


KAPUS
Illan Meslier
Kor:
20 éves
Becsült érték:
12 millió euró
Klubja:
Leeds United

A francia kapust – akit játékstílusa és megjelenése miatt is Thibaut Courtois-hoz hasonlítanak – már tavalyi összeállításunkban is a nagy ígéretek között említettük meg, most viszont már nem kérdéses a helye kezdő tizenegyünkben. Meslier 2018-ban mutatkozott be az akkor még másodosztályú szereplő Lorient-ban, remek teljesítménye pedig U20-as vb-részvételt, majd angliai szerződést ért: 2019 nyarán az akkoriban a Championshipben szereplő Leeds United szerezte meg kölcsönben. Itt egy Arsenal elleni FA-kupa-mérkőzésen mutatkozhatott be az első csapatban, nem sokkal később pedig már a bajnokságban is rendszeresen őt nevezték a kezdőbe. Tíz mérkőzéséből 7 alkalommal nem kapott gólt, a Leeds pedig az idény végén bajnokként jutott fel a Premier League-be. Meslier a kölcsön után végleg Angliában maradt, a jelenlegi idényben pedig a cikkünk elkészültéig lejátszott 15 bajnoki mindegyikén ő állt a kapuban.

VÉDELEM



Marash Kumbulla
Kor:
20 éves
Becsült érték:
25 millió euró
Klubja:
Hellas Verona, kölcsönben: Roma

A festői Garda-tó partján, albán szülők gyermekeként látta meg a napvilágot a hátvéd, aki így albán-olasz kettős állampolgár. Nyolcéves korában került a Hellas Verona utánpótlásához, majd 10 év elteltével, 2018 nyarán léphetett pályára első felnőttmérkőzésén. A sárga-kékeknél a 2019–2020-as idényben lett a csapat meghatározó embere. Ekkor kerülhetett a Roma célkeresztjébe, amely az idei év szeptemberében két évre (kivásárlási opcióval) kölcsönvette az idő közben az albán válogatottban is bemutatkozó játékost. A „farkasoknál” szinte rögtön bekerült a csapatba, és azóta – leszámítva azt az időszakot, amikor elkapta a koronavírust – alapemberként számítanak rá a bajnokságban és az Európa-ligában is.

 

Eric García
Kor:
19 éves
Becsült érték:
20 millió euró
Klubja:
Manchester City

A Barcelona híres akadémiája, a La Masia számos remek játékost termelt ki a történelem során, ám közülük jó páran nem a katalánoknál váltak felnőtt labdarúgókká. Ebben a cipőben jár García is, aki kilenc éven át tartozott a Barca utánpótlásához, ám ezt követően a Manchester Cityhez került, amelyben az előző idényben mutatkozhatott be a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is. A hátvéd a spanyol U17-es és az U19-es válogatottal is Európa-bajnoki címet nyert, 2020 szeptemberében pedig a felnőttek között is debütált, és azóta összesen négy mérkőzésen lépett pályára.

 

Wesley Fofana
Kor:
20 éves
Becsült érték:
27 millió euró
Klubja:
Leicester City

A marseille-i születésű Fofana a Saint-Étienne-ben lett profi labdarúgó, innen vitte el 2020 őszén a Leicester City, amelyben hamar biztos pont lett. A Premier League mellett az Európa-ligában is bizonyította, hogy fiatal kora ellenére rendkívül érett labdarúgó. Gyorsan hoz meg jó döntéseket a pályán, finom mozdulataival a legveszélyesebb pillanatokban is képes elkotorni ellenfeleitől a labdát, emellett a támadások építésében is jó érzékkel vesz részt.

KÖZÉPPÁLYA


Sergino Dest
Kor:
20 éves
Becsült érték:
20 millió euró
Klubja:
Barcelona

„Én, a sebesség” – ez a Verdák c. animációs film Villám McQueenje mellett az amerikai-holland Destnek is jelmondata lehetne. A rendkívül gyors mozgású szélső hátvéd, aki számára a középpálya is hazai terep, fiatalon került az Ajax utánpótlásához, ahol néhány hónappal azután, hogy nagykorúvá vált, lejátszhatta első meccsét az első csapatban. Profi pályafutása hihetetlen rajtot vett, az amszterdamiaknál hamar kirobbanthatatlan lett a kezdőből. 2019 őszén bemutatkozhatott az Egyesült Államok válogatottjában, egy évvel később már a Barcelona hívta, 20 évesen pedig már a katalánok alapemberének mondhatja magát.


Pedri
Kor
: 18 éves
Becsült érték: 30 millió euró
Klubja: Barcelona

A barcelonai fiatalítási hullám egyik legnagyobb ígéretének tűnik az ősz után. A 174 centis középső középpályást egy évvel korábban vásárolták meg a Las Palmastól, ám az idényt kölcsönben még korábbi csapatánál töltötte. 2020 őszén aztán megkapta a bizonyítási lehetőséget Ronald Koemantól, 14 bajnokin és öt Bajnokok Ligája-meccsen lépett pályára, két gól mellett egy gólpassz és megannyi remek indítás, összjáték fűződik a nevéhez. Mi sem példázza jobban, hogy élt a bizalommal, mint hogy 2020 szeptembere óta a nemegyszer négy évvel idősebbek között, a spanyol U21-es válogatottban is helyet kap. Eddig négyszer ölthette magára a korosztályos válogatott szerelését.


Jude Bellingham
Kor:
17 éves
Becsült érték: 27 millió euró
Klubja: Borussia Dortmund

Bellingham 2019 júliusában lett az angol másodosztályban szereplő Birmingham City labdarúgója, már akkor olyan klubokat emlegettek vele kapcsolatban, mint a Manchester United vagy a Real Madrid. A futballista mindössze egy idényt várt ki a klubváltással, a BVB lett végül a befutó, amely 23 millió eurót fizetett ki érte. Birminghamben egyetlen idény alatt is olyan teljesítményt nyújtott, hogy távozásakor a klubvezetés visszavonultatta a mezszámát, a 22-est. Dortmundban eddig 11 bajnokin, hat BL-meccsen, két Német Kupa- és egy német Szuperkupa-találkozón kapott lehetőséget, csaknem 1000 percet töltött játékban, s ha nem is ez volt a BVB legszebb ősze, az bebizonyosodott, a fiatal tehetségekhez továbbra is jó érzékkel nyúl a német klub.


Bukayo Saka
Kor:
19 éves
Becsült érték: 40 millió euró
Klubja: Arsenal

Az Arsenal bal oldali mindenese leginkább univerzális játékával érdemelte ki helyét a listánkon. Az őszi idényben 18, a naptári évben 35 tétmérkőzésen lépett pályára Mikel Arteta kezei alatt. Ha kellett, szélső támadóként, ha kellett, a középpályán, ha kellett, akkor a védelem szélén is helytállt. Ugyan az Arsenal története leggyengébb PL-rajtját produkálja, Saka újra és újra bizonyítja, hosszabb távon is érdemes lehet vele számolni az Emiratesben. A rendszeres játéklehetőségnek köszönhetően piaci értéke egyetlen év alatt a két és félszeresére nőtt, nem véletlen, hogy 2020 nyarán újabb, négy évre szóló megállapodást kötött vele a londoni klub.

TÁMADÓSOR



Florian Wirtz
Kor:
17 éves
Becsült érték:
24 millió euró
Klubja:
Bayer Leverkusen

Az ifjú támadó még nem is élt, amikor csapata, a Leverkusen 2002-ben a Bajnokok Ligája döntőjébe jutott. Első profi klubjában azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 2020 nyarán a Bayern München ellen megszerezte élete első Bundesliga-gólját, amellyel néhány hónapra csúcstartó lehetett: ő volt a német élvonal legfiatalabb gólszerzője, egészen addig, ameddig az összeállításunkban is szereplő dortmundiYoussoufa Moukokoel nem vette tőle ezt a megtisztelő címet. Wirtz a jelenlegi idényben fiatal kora ellenére szinte minden mérkőzésen kezdőként lépett pályára, és már több góllal és gólpasszal is segítette csapatát.


Giovanni Reyna

Kor: 18 éves
Becsült érték: 30 millió euró
Klubja: Borussia Dortmund

Az legkésőbb 2020 februárjában biztosnak tűnt, hogy a 2008-ban visszavonult amerikai válogatott labdarúgó, Claudio Reyna fiával számolnunk kell év végi összeállításunkkor. Konkrétan a PSG elleni BL-nyolcaddöntő első meccsén Erling Haalandnak adott gólpasszakor írtuk fel a nevét. A naptári évet összesen 28 Bundesliga-meccsel zárta. A jelenlegi idényben 13 találkozón három gól és öt gólpassz a mérlege, egyre több játékperc mellett egyre jobb kanadai pont/perc mutatóval dicsekedhet, ami jól mutatja fejlődését. Ugyan az angol, az argentin, a német és a portugál válogatott is szóba jöhetett volna nála, ám 2020 novemberében apja nyomdokaiba lépve az amerikai nemzeti csapatban mutatkozott be.


Youssoufa Moukoko

Kor: 16 éves
Becsült érték: 10 millió euró
Klubja: Borussia Dortmund

„Youssoufával komolytalan ez a lista” – írta az egyik ismerősöm, amikor a 2020-as Tini Titánokról beszélgettünk. „Legalább lesz miről vitatkozni” – kontrázott a másik, s miként ez egy (mázsányi statisztikával megtámogatott, mégis) jelentős részt szubjektív lista, talán épp a legjobb tulajdonsága, hogy lehet vitatni.

Amit viszont nem lehet elvitatni a Borussia (elvileg) 16 éves támadójától, hogy neve berobbant a köztudatba. A DFL szabályváltoztatása után, egyetlen nappal a 16. születésnapját követően már be is mutatkozhatott a német élvonalban, ezzel a Bundesliga történetének legfiatalabb játékosa lett. A decemberben a Zenit ellen a Bajnokok Ligájában is pályára lépett, újabb csúcsot megdöntve, végül pedig idei utolsó tétmeccsén, az Union Berlin otthonában megszerezte az első gólját a felnőttcsapatban, amivel Florian Wirtz alig pár hónapot élt csúcsát döntötte meg, és lett a Bundesliga valaha volt legfiatalabb gólszerzője 16 évesen és 28 naposan.

Moukoko helye a listán megelőlegezett bizalom – főleg mert az idény hiányposztja a 20 év alattiak körében az övé –, a korábbi években az U17-eseknél 50 Bundesliga-meccsen 83, az U19-eseknél 24 bajnokin 44-szer volt eredményes. Most a felnőttek között próbálhat meg hasonló gólátlagra törni.

ÖSSZEGZÉS

A Ferencváros ellen is játszó Mingueza túlkoros (Fotó: AFP)
A Ferencváros ellen is játszó Mingueza túlkoros (Fotó: AFP)

Az elmúlt évek után kapusposzton végre egyértelmű volt a helyzet. A védelem kissé szűkösen állt össze. A Barcelonában az ősz végén több lehetőséghez jutó Araújo, Mingueza kettős túlkoros, a bayernes Alphonso Davies már tavaly is jóval túl járt a 100. élvonalbeli profi meccsén. Csapattársa, Chris Richards még odébb van attól, hogy állandó tagja legyen a BL-győztes bajor csapat kezdőjének. A PSG-től ingyen elhappoltTanguy Nianzou sérülés miatt még csak egyszer játszott a münchenieknél. Egy darabig négyvédős rendszerben próbáltunk gondolkodni, ám a bal szélen – Artetát idéző – kényszermegoldásként Bukayo Saka kapott volna így helyet, ő pedig a való életben is jobban érzi magát egy sorral feljebb, és leírva is jobban mutat ott. A kölni Noah Katterbachnak még bizonyítania kell.

A középpályán nem lehetett opció Szoboszlai Dominik, hiába tennénk szívünk szerint minden évösszegző toplista kellős közepére a magyar válogatottat Eb-re lövő, a januárt már a Bundesligában, az RB Leipzig színeiben kezdő játékost. Komoly dilemmát jelentett a Bayernben ősszel tíz bajnokin három gólig jutó, az angol és a német szövetség által is körüludvarolt Jamal Musiala szerepeltetése (majd jövőre!), miként az ősz jelentős részében sérült, de előtte Leverkusenben igencsak jó benyomást keltő Paulinhóé is. A német élvonalban egyébként is hemzsegnek az ígéretes középpályások, a BVB által megszerzett brazilReiniernek viszont még idő kell a beilleszkedésre, a Unitedtől kölcsönvett brémai, Tahith Csong adós maradt a gólokkal, a lipcsei Lazar Samardzic nevével 2021-ben fogunk többet találkozni.

Kulusevski már túl rutinos... (Fotó: AFP)
Kulusevski már túl rutinos... (Fotó: AFP)

Ami a többi topligát illeti, a Milanba szerződött Sandro Tonalli és a Man. City-s Phil Foden neve is évek óta ott forog a köztudatban, bőven rutinos játékosnak számítanak korosztályukban. Szélső támadóként a Juvéban bizonyító Dejan Kulusevski már bőven túl volt 2020 januárjában a 15. topligás meccsén, az Atalantában szárnyait bontogató Amad Diallónak pont, hogy idő kell még.

A csatársor kissé szűkös, Erling Haalandmár nem lehetett opció. A 27 milliós vételárával kanadai rekordot (konkrétan Alphonso Daviesét) megdöntő Jonathan David finoman szólva sem ontotta a gólokat a Lille-ben. A Bayernben remekül kezdő, 19 esztendős Joshua Zirkzee ősszel – sérülésektől is hátráltatva – nem tudta folytatni a tavasszal mutatottakat. A Realban futballozó Vinícius Júnior még mindig csak 19 éves, de messze nem idén robbant be a köztudatba, ráadásul inkább szélső, mint center...

Tökéletes lista aligha létezik. De ha az öt topligára szűkítjük a kört, ezzel a csapattal talán nem lövünk nagyon mellé – írtuk tavaly, s idén is igaz a mondat.

Illan Meslier (Leeds United) – Wesley Fofana (Leicester City), Eric García (Manchester City), Marash Kumbulla (Hellas Verona/Roma) – Sergino Dest (Barcelona), Pedri (Barcelona), Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Bukayo Saka (Arsenal) – Florian Wirtz (Bayer Leverkusen), Giovanni Reyna (Borussia Dortmund) – Youssoufa Moukoko (Borussia Dortmund).

*A piaci értékeknél a Transfermarkt adatait vettük figyelembe.
** Az összeállításban szereplő képek forrása az AFP.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik