Svédország: visszavonul a nyilvánosságtól a Lazio egykori legendás edzője

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 14:06
null
Sven-Göran Eriksson egészségügyi gondokkal küzd (Fotó: Getty Images)
Visszavonul a nyilvánosságtól és korlátozza közfeladatait az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson. A 75 éves szakember jelenlegi klubja, a svéd harmadosztályú Karlstad (ahol sportigazgatóként tevékenykedett) honlapján jelentette be döntését.

„Én, Sven-Göran Eriksson, egészségügyi gondok miatt – amelyeket jelenleg is vizsgálnak – úgy döntöttem, hogy egyelőre korlátozom közfeladataimat. Most a családomra, az egészségemre és korlátozott feladatokra fogok koncentrálni. Köszönöm a barátaimnak a támogatást és mindekit megkérek arra, hogy tartsa tiszteletben a döntésemet és a magánéletemet” – írja közleményében Sven-Göran Eriksson.

Eriksson ügyvéde, Anders Runebjer a svéd sportsajtónak azt nyilatkozta, hogy a pontos diagnózist senki nem tudja, de azt elárulta, hogy a tapasztalt edző állapota két hete romlott le.

Sven-Göran Eriksson többek között svéd, portugál és olasz bajnoki címet is szerzett pályafutása során (a Göteborg, a Benfica és a Lazio kispadján),a Benficával BEK-döntős volt, míg a Lazióval KEK-et nyert. A svéd szakember szövetségi kapitányként Angliát, Elefántcsontpartot és a Fülöp-szigeteket is irányította.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik