Skócia: a Celtic nem áll díszsorfalat a bajnok Rangersnek

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 11:08
null
Ebben a bajnoki idényben a Rangers már kétszer is legyőzte a Celticet, emellett a bajnoki címet is begyűjtötte az ősi rivális előtt (Fotó: AFP)
Vasárnap ismét Old Firm-derbit rendeznek a skót élvonalban: a Celtic a már bajnok Rangerst fogadja. A zöld-fehérek úgy döntöttek, szakítva a labdarúgás egyik hagyományával nem állnak díszsorfalat az ősi riválisnak – írja a BBC.

 

A Celtic nem fog díszsorfalat állni a skót élvonal élén már behozhatatlan előnyre szert tevő Rangersnek – mondta el a Sky Sportsnak John Kennedy, a zöld-fehérek megbízott menedzsere.

A vasárnapi derbi lesz az első bajnokija a Rangersnek azt követően, hogy tíz év után ismét megszerezte a bajnoki címet a skót élvonalban.

Bár a Celtic korábbi menedzsere, Brendan Rogers szerint a csapat alázatáról és kiválóságáról tehetne tanúbizonyságot, ha megtapsolná riválisát a pályán, Kennedy a Sky Sportsnak kijelentette: a csapat megbeszélte és eldöntötte, hogy nem fogják ezt megtenni.

Kennedy kiemelte: amikor a Celtic a Rangers ellen 2019 májusában, bajnokként lépet pályára, az ősi rivális is elmulasztotta a gratulációt.

„Nem hiszem, hogy abból annak idején ekkora ügyet csináltak volna” – tette hozzá.

A Rangers hat fordulóval a vége előtt még veretlen a skót élvonalban, ennek megszakítása Kennedy szerint mégsem jelent motivációt csapata számára.

„Elég, ha az hajt minket, hogy a legnagyobb riválisunk ellen szeretnénk bizonyítani. Magunk alatt teljesítettünk ebben az idényben és szeretnénk megmutatni azt a szintet, amire képesek vagyunk” – zárta szavait.

SKÓT PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Vasárnap, 13.00:
Celtic–Rangers

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Nagy visszatérő, kinevezte új vezetőedzőjét a Celtic – hivatalos

Minden más foci
2026.01.06. 09:52

Munkaszüneti napot hirdetnek Skóciában a válogatott vb-szereplése miatt

Foci vb 2026
2026.01.05. 20:29

Egy hónapig tartott a „Nancy-éra” a Celticnél, máris menesztették a francia edzőt

Minden más foci
2026.01.05. 16:37

A portugál támadó volt a hős, a Rangers nyerte a derbit

Minden más foci
2026.01.03. 15:35

Végleg megszerezné Keresztes Krisztiánt a Dundee

Minden más foci
2026.01.02. 19:33
Ezek is érdekelhetik