Románia: a 21 óra előtt kezdődő eseményeken végig jelen lehetnek a nézők

B. M.B. M.
2021.11.28. 18:00
Nagy volt az öröm a romániai sportszeretők körében, amikor a bukaresti kormány pénteken, egy hónapos szünet után újra engedélyezte a nézők részvételét a sporteseményeken. A klubok a férőhelyek 30 százalékára bocsáthatnak ki belépőket, kizárólag oltott vagy a koronavírus-fertőzésen átesett nézők számára. Ugyanakkor az érvényben maradt kijárási tilalom miatt eredetileg csak 17 és 21 óra között engedélyezett a nézők jelenléte. Vasárnap délután a bukaresti kormány annyiban változtatott, hogy a 21 óra előtt kezdődő sporteseményeken végig ott lehetnek a kilátogatók is.

Az élvonalbeli futballbajnokságban azonban a fontos mérkőzések rendre este nyolc óra után kezdődnek, 20.30-as időpontra tették a Liga 1 e heti rangadóját is, a harmadik helyen álló Universitatea Craiova és a második FCSB vasárnap esti találkozóját is.

Így azonban a nézők csak az első 30 percben lehettek volna jelen, ezért a craiovai klub vasárnap reggel kiharcolta a Profi Ligánál, és a mérkőzést közvetítő televízióknál, hogy 20.15-re hozzák előre a kezdést és a teljes első félidőt láthassák a nézők.

A bukaresti kormánynál vasárnap délutánra észbe kaptak, és közölték, hogy a 21 óra előtt kezdődő sporteseményeken végül végig jelen lehetnek a nézők. Így aztán Craiován sem kell majd félidőben hazaküldeni a 9000 nézőt, aki szimbolikus összegért – mindössze 1 lejért (74 forintért) – megváltotta a belépőt.

Legfrissebb hírek

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
2026.04.07. 08:34

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
2026.04.06. 11:57

Szívinfarktust kapott a kórházban Mircea Lucescu

Minden más foci
2026.04.03. 12:19

Már nem Lucescu a román válogatott kapitánya

Minden más foci
2026.04.02. 17:28

Elájult a román válogatott edzésén Mircea Lucescu, Hagi lehet az utódja a kispadon

Minden más foci
2026.03.30. 16:58

„Románia túlságosan félt Yildiztől, Arda Gülertől és a többiektől”

Foci vb 2026
2026.03.27. 09:46
Ezek is érdekelhetik