Real Madrid: CR 54 év után az első „igazi” madridi aranylabdás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 10:40
null
Cristiano Ronaldo a Real Madrid szurkolóinak is nagy örömet okozott (Fotó: Reuters)
Legutóbb 1959-ben fordult elő, hogy az Aranylabdát olyan játékos kapta, aki klubszinten kizárólag a Real Madridban játszott adott évben – egészen Cristiano Ronaldo mostani sikerééig. A portugál klasszist megelőzően Alfredo di Stéfano nyerte el a díjat úgy, hogy az egész naptári évet a Realnál töltötte.




Mint ismert, évekkel ezelőtt Luís Figo, Ronaldo és Fabio Cannavaro is a Real Madrid játékosaként vehette át a neki kijáró Aranylabdát, ám egyikük sem a királyi gárdában nyújtott teljesítményükért kapta meg – elsősorban. Figo 2000-ben fél évet a Barcelonánál töltött, onnan került Madridba, Ronaldo pedig hasonlóan járt 2002-ben, ő az olasz Intertől igazolt a Realhoz. Cannavaro 2006-ban a világbajnoki cím után hagyta ott a Juventust, s költözött Madridba Torinóból.

Cristiano Ronaldo viszont a 2013-as évet (is) a Real Madridnál töltötte, összesen 59 gólt szerzett, mellé pedig még tízet jegyzett a portugál válogatottban.

1957-ben Di Stéfano nevéhez fűződött az első Real Madrid-játékos által nyert Aranylabda. Egy évvel később szintén a Realban nyújtott teljesítményért Raymond Kopa, 1959-ben pedig ismét az argentin legenda kapta az elismerést.

További érdekesség, hogy Cristiano Ronaldo úgy nyerte meg a 2013-as Aranylabdát, hogy egyetlen trófeát sem zsebelt be csapatával, erre pedig a történelemben ezelőtt csupán ötször volt példa.

1956-ban a Blackpoolt erősítő, akkor 40 éves angol Stanley Matthews végzett a szavazás első helyén a Real Madriddal BEK-et nyerő Di Stéfano előtt. Nyolc évvel később pedig a skót Denis Law vehette át az Aranylabdát úgy, hogy csapatával, a Manchester Uniteddel nem sikerült serleget nyernie. 1970-ben pedig a németek legendáját, Gerd Müllert látták a legjobbnak az újságírók – pedig a világbajnok csatár éppenséggel abban az évben nem nyert semmit.

Újfent nyolc évvel később, 1978-ban Kevin Keegan első – bajnoki címtől és kupagyőzelmektől mentes – hamburgi idénye után pályafutása második Aranylabdáját is megkapta. Érdekesség, hogy az elsőt még liverpooliként nyerte, s akkor minden trófeát bezsebelt a „vörösökkel”, a Hamburggal viszont semmit sem sikerült.

CR előtt pedig legutóbb a szintén portugál Luís Figo kapott „trófeák nélküli” Aranylabdát. Mint említettük, Figo 2000-ben a Barcelonától szerződött a Real Madridhoz.

Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
20 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
22 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:44

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
2025.12.25. 11:39

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58
Ezek is érdekelhetik