PSV: 21 szezon után visszavonul Mark van Bommel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 21:20
null
Mark van Bommel búcsúzik, 21 szezon után visszavonul (Fotó: Reuters, archív)
Huszonegy szezon után bejelentette visszavonulását Mark van Bommel, a PSV labdarúgócsapatának középpályása. A 36 esztendős futballista a Twente elleni idegenbeli bajnokin (3–1) játszotta utolsó meccsét.

 

 

 

A Twente elleni bajnokit követően bejelentette visszavonulását Van Bommel: a találkozó nem túl jól sikerült a korábbi válogatott középpályás számára, hiszen 15 perc alatt két sárga lapot is begyűjtött, így kiállították karrierje utolsó meccsén.

„Nagy szép pályafutásra tekintek vissza – mondta a Voetbal Internationalnek Van Bommel, aki beszélt visszavonulásának okairól. – Meg szeretném előzni azokat a hangokat, akik azt mondanák a jövőben, hogy jobb lenne, ha befejezném. Másrészt vannak problémáim a tavalyi Achilles-ín-sérülésemmel, nagyon sok időt elvett, hogy újra egészséges legyek, ráadásul nincs garancia rá, hogy ne újuljon ki."

„Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő időpontot a visszavonuláshoz, a szurkolók megnehezítették, hogy szögre akasszam a cipőmet – folytatta a 36 éves középpályás. – Természetesen nehéz kimondani a végső szót. De ez beleillik a PSV szezonjába, nem a legjobban sikerült ez az idény a csapat számára, de számomra sem."

Van Bommel a Fortuna Sittardban kezdte profi pályafutását, majd megfordult a Barcelonában, a Bayern Münchenben, az AC Milanban és a PSV-ben is. A visszavonuló középpályás 22 trófeát nyert karrierje során, 807 tétmérkőzésen (ebből 79 válogatott találkozón) lépett pályára, és 111 gólt (ebből 10-et a nemzeti csapatban) szerzett.

Pályafutásának befejezését követően Van Bommel edzői pályába kezd, sajtóhírek szerint a PSV utánpótlástrénere lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik