PSG: Zinédine Zidane és Paul Pogba is érkezhet a nyáron?

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.11. 13:24
null
Zidane lehet a PSG következő vezetőedzője (Fotó: AFP)
A Telefoot információja szerint megszületett az egyezség Zinédine Zidane és a PSG között, ám a klubnak először a jelenlegi edző, Mauricio Pochettino távozását kell elrendeznie. Ugyanakkor Zidane ügynöke, Alain Migliaccio cáfolja a sajtóhírt.

 

 

Világsztár a világsztárok között: Zinédine Zidane megállapodott a Paris Saint-Germainnel. Pénteken Saber Desfarges, a Telefoot újságírója közölte először a hírt, mely szerint az edző és a PSG között megszületett az egyezség, így ő lesz a klub vezetőedzője.

Pénteken a párizsi együttes bejelentette, hogy a korábban elküldött Leonardo sportigazgatói posztját Luís Campos veszi át, s bár ő Christophe Galtier-t, az OGC Nice vezetőedzőjét javasolta a vezetőségnek, a katariaknak és Kylian Mbappénak Zidane volt az álma.

Korábban úgy tűnt, hogy a Real Madriddal edzőként három Bajnokok Ligáját nyerő szakvezető nem akar a PSG-hez menni, helyette a francia válogatott szövetségi kapitányi posztját nézte ki magának, ám úgy tűnik, meggyőzte a párizsi projekt (Didier Deschamps jelenlegi szövetségi kapitány szerződése a katari vb-ig szól, Zinédine Zidane utána vehette volna át a csapatot).

Mindenesetre a PSG-nek először a jelenlegi edző, Mauricio Pochettino távozását kell rendeznie, aki húszmillió eurós végkielégítést tehet zsebre, mivel még egy év hátravan a szerződéséből. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is megszólalt az ügyben, s elmondta, a napokban nem beszélt Zidane-nal, ám csodálja, és azt szeretné, ha ő lenne a PSG mestere, ő ugyanis képes lehet Bajnokok Ligáját nyerni a klubbal.

A hírek szerint, ha Zidane valóban a PSG edzőjeként folytatja, első igazolása a Manchester Unitedtől távozó Paul Pogba lehet.

Ugyanakkor Zidane ügynöke, Alain Migliaccio a L'Equipe-nek cáfolta a tárgyalások hírét.

„Minden pletyka, ami kering, alaptalan. Én vagyok az egyetlen személy, aki képviselheti Zidane-t, tanácsot adhat neki, de sem engem, sem őt nem kereste meg közvetlenül a PSG tulajdonosa" – nyilatkozta Migliaccio.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik