Peter Stöger bécsi emlékei; „csodaduó” a Duna Arénában

S. T. J.S. T. J.
2021.09.14. 23:53
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

 

Interjút adott lapunknak Peter Stöger, a Ferencváros osztrák vezetőedzője. A szakember felelevenítette bécsi emlékeit is. Az osztrák főváros legnagyobb kerületében nőtt fel, a környékükön sok szegény család élt de sohasem szégyellte, hogy Donaustadt az otthona, s a mai napig ott van a háza. Mivel a felesége a munkája miatt Bécsben maradt, esténként sokat van egyedül, és alig várja már, hogy a Leverkusen ellen elkezdődjön az Európa-liga csoportköre. Elárulta, hogy a Fradinál három célt tűzött ki maga elé erre az idényre.

Látható jelei is voltak annak, hogy Késely Ajna nincs jól, hogy keresi a helyét, s hogy – nincs ezen mit szépíteni – megrekedt. Ezért nem hatott meglepetésként a döntése, hogy elhagyja a bölcsőjét, a Kőbánya SC-t, és ezzel együtt Turi György edzőt is. Most kinyílt a Duna Aréna kapuja: elsőként a Nemzeti Sport lehetett ott az új „csodaduó” edzésén – a versenyzéstől nemrég visszavonuló Bernek Péter ugyanis Késely Ajna edzője lett.

Története során harmadszor próbálkozik meg az Euroliga-csoportkör elérésével az Atomerőmű KSC Szekszárd, amely szeptember 21. és 23. között a selejtezőben lép pályára Sepsiszentgyörgyön. A májusban bokaműtéten áteső Studer Ágnes lapunknak elmondta, néha védekezésben mintha lassabban reagálna, a reakcióideje és a mozgása dinamikája még nem a régi. A mérkőzések után elfáradt és bevizesedett a bokája, a pályára lépés után is kellett egy-két perc, hogy rendesen bemelegedjen. „Ez nem baj, számítottunk rá, hogy így alakul, hiszen az operáció óta most kapta a legnagyobb terhelést.”     

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
6 órája

Szoboszlai vs. Haaland; Rátgéber: 60

E-újság
2026.10.10. 23:55

Gulyás Michelle: Erre a sportágra születtem; Plamen Andreev: lusta csatárból jó kapus

E-újság
2026.10.09. 23:45

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék; Kulcsjátékosok hiánya okoz fejfájást Liverpoolban

E-újság
2026.10.08. 23:00

Adiós – 4 oldalas búcsú Messitől; Varga Barnabás visszatérhet

E-újság
2026.10.07. 23:40

Marco Rossi a 90. meccsére nagy győzelmet kapott; Puskás Martin Phillip Cocutől is tanul

E-újság
2026.10.06. 23:45

Nagyhétfő Nagyszombatban!; Vanczáktól Beninig – Messi búcsúzik

E-újság
2026.10.05. 23:59

Andrij Sevcsenko üzent a kapitánynak: Dominik, ne most villogj!; Magyar remény, olasz presztízs – győzni kellene

E-újság
2026.10.04. 23:29