Párizsi merényletek: elmarad a belga–spanyol a terrorveszély miatt

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.17. 06:58
Nem sokkal hétfő éjfél után eldőlt, hogy nem rendezik meg a Belgium–Spanyolország felkészülési mérkőzés kedd este a párizsi merényletek utáni terrorfenyegetettség miatt.

Hétfő délután a HLN hírportál számolt be arról, hogy elmaradhat a belga–spanyol összecsapás, majd éjfél után hivatalos bejelentést tett az OCAM, amely Belgiumban a krízisek kezeléséért felel. Az országban harmadfokú terrorkészültség van.

A Belga Labdarúgó-szövetség közleménye szerint a meccs lemondása a péntek éjjeli párizsi merényletsorozat miatt megemelt belgiumi terrorkészültségi szinttel, valamint a terrortámadás még szökésben lévő egyik gyanúsítottja utáni hajszával függ össze.

A mérkőzés megtartása már korábban kétségessé vált, miután kiderült, hogy a merényletsorozat feltételezett kitervelője belga állampolgárságú, és az előkészületek szálai is Brüsszelbe vezetnek.

A belga szövetség sajnálatát fejezte ki a meccs késői lemondása miatt. „Számba véve ugyanakkor a rendkívüli körülményeket, nem vállalhattunk semmilyen kockázatot játékosaink és szurkolóink biztonságával kapcsolatban” – hangoztatta közleményében.

A párizsi támadások a francia nemzeti stadion, a Stade de France mellett elkövetett öngyilkos robbantásokkal kezdődtek, miközben az arénában éppen a francia–német felkészülési labdarúgó-mérkőzés zajlott. A beszámolók szerint a merénylők egyike megpróbált bejutni a stadionba, de a biztonsági ellenőrzésen fennakadt a nála lévő kés miatt, amelytől nem akart megválni.

Londonban hétfőn közölték, hogy a francia labdarúgó-válogatott mindenképpen pályára akar lépni kedd este az Anglia elleni meccsen. Angela Merkel német kancellár pedig közölte, hogy a helyszínen tekinti meg kedden Hannoverben a Németország–Hollandia összecsapást, ezzel is demonstrálni kíván a terror ellen. A kancellár mellett a tervek szerint a német kormány több minisztere is ott lesz a VIP-tribünön.

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

A horvátok hétgólos győzelemmel szálltak be a versenybe a vb-ért

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:56

Spanyolország sorozatban 24. tétmeccsén maradt veretlen

Minden más foci
2025.06.06. 12:37

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik