NL: Izland ikszelt Albániával, nem született gól Újvidéken

B. D. K., H. Á.B. D. K., H. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.06. 22:48
null
Fehéroroszország–Azerbajdzsán: nagy küzdelem, nulla gól (Fotó: Getty Images)
Nem bírt egymással Izland és Albánia a Nemzetek Ligája B-divíziójában. A C-ben két meccsen egy gól született, ahogyan a D-ben is. Előbbiben Szlovákia vereséget szenvedett Kazahsztántól Nagyszombatban, utóbbiban Lettország tudott győzni.

 

B-LIGA

Az első félidőben több helyzetet kidolgozó Albánia szerzett vezetést, a 30. percben Taulant Seferi volt eredményes. Izland is betalált, a fordulás után Jón Dagur Thorsteinsson egyenlített, és ezzel ki is alakult az 1–1-es végeredmény.

C-LIGA

Nagyszombatban ugyan Kazahsztán jóval kevesebbet birtokolta a labdát, mint a házigazda szlovákok, mégis vezetést szerzett: az első félidő közepén Aszlan Darabajev talált némi szerencsével a Marek Radek által őrzött szlovák kapuba. A második félidőre annyit változott a játék képe, hogy a kazahok már minimális hajlandóságot sem mutattak a támadásvezetésre, így a szlovákok tucatnyinál is több alkalommal próbáltak kapura lőni, de csak kétszer találták el. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy alig negyedórával a vége előtt videózás után visszavonta a játékvezető Ladislav Almási gólját. A kazahok sikerrel kibekkelték a hármas sípszóig hátralévő időt, így két meccs után hibátlan teljesítménnyel vezetik a csoportjukat.

A csoport másik meccse is meglepetéssel zárult, bár nyilván nem mérhetőek a kazahok nagyszombati győzelméhez az újvidéki meccsen történtek. Fehéroroszország ugyanis nagy meglepetésre „otthon tartott” egy pontot az első fordulóban vesztes csapatok mérkőzésén Azerbajdzsán ellen. Az első félidőben fél óra játék után a vendégek közel jártak a vezetést megszerzéséhez, de Azar Salahli gólját les miatt nem adta meg a játékvezető. A második félidőben is jóval többet próbálkoztak az azeriek, ám csak nem tudták megszerezni a három pontot érő gólt – s miután a 84. percben Gismat Aliyev a kiállítás sorsára jutott, el is dőlt, hogy ez a meccs nem dől el, azaz gól nélkül zárul.

D-LIGA

Lettország uralta a Liechtenstein elleni mérkőzését. 22 kapura lövéssel zárt a hazai csapat, a gól azonban csak a 73. percben született meg. Nagyobb is lehetett volna a különbség, de így is a lettek gazdagodtak három ponttal, s két forduló után is hibátlanok. A csoport másik összecsapásán a 43. percben emberhátrányba kerülő Moldova gól nélküli döntetlenre végzett Andorrában.

NEMZETEK LIGÁJA
2. FORDULÓ

B-LIGA
2. CSOPORT
Izland–Albánia 1–1
(Thorsteinsson 49., ill. Seferi 30.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 2 2 3–3 0 2
2. Izrael 1 1 2–2 0 1
3. Albánia 1 1 1–1 0 1

C-LIGA
3. CSOPORT
Szlovákia–Kazahsztán 0–1
(Darabajev 26.)
Fehéroroszország–Azerbajdzsán 0–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kazahsztán 2 2 3–0 +3 6
2. Szlovákia 2 1 1 1–1 0 3
3. Fehéroroszország 2 1 1 0–1 –1 1
4. Azerbajdzsán 2 1 1 0–2 –2 1

D-LIGA
1. CSOPORT
Lettország–Liechtenstein 1–0
(Zjuzins 73.)
Andorra–Moldova 0–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lettország 2 2 4–0 +4 6
2. Moldova 2 1 1 2–0 +2 4
3. Andorra 2 1 1 0–3 –3 1
4. Liechtenstein 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik