NL: Haaland főszereplésével Norvégia legyőzte Svédországot

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 22:50
null
Haaland (9) főszereplésével Norvégia legyőzte Svédországot (Fotó: Getty Images)
Az Erling Haaland vezette Norvégia 3–2-re legyőzte Svédországot, míg este a Miha Blazicot eltiltás miatt nélkülöző Szlovénia 0–2-ről felállva pontot mentett Szerbia ellen a Nemzetek Ligája 4. fordulójában, a B-liga 4. csoportjában.

 

 

SZLOVÉNIA–SZERBIA

A 39 éves szlovén kapitány, Bostjan Cesar – aki játékoskarrierje során az Olympique Marseille-ben és a Chievóban is megfordult – eltiltás miatt nem számíthatott a Ferencvárost öt év után elhagyó Miha Blazicra, aki a Norvégia elleni csütörtöki mérkőzésen kapott piros lapot, mert a 63. percben hátulról becsúszva akasztotta a gólhelyzetben kitörő Erling Haalandot.

Csukafejesével hamar előnyhöz juttattaAndrija Zsivkovics Szerbiát(VIDEÓ ITT!), amely Alekszandar Mitrovicsnak köszönhetően a 35. percben már két góllal vezetett (VIDEÓ ITT!). A csatár nagyszerű idényt tudhat maga mögött, hiszen 43 góljával a Championshipben bajnoki címhez segítette a Premier League-be feljutó klubcsapatát, a Fulhamet.

A fordulást követően azonban jött a hideg zuhany a szerbeknek: előbb Adam Gnezda Cerin szépített (VIDEÓ ITT!), majd a Salzburg 19 éves szupertehetsége, Benjamin Sesko kiegyenlített (VIDEÓ ITT!).

Hiába nyomtak a csapatok a hátralévő időben, 2–2-es döntetlennel ért véget a találkozó.

A mérkőzésre egyébként kilátogatott két szlovén NBA-játékos, a Brooklyn Nets irányítója, Goran Dragic és a Dallas Mavericks sztárja, Luka Doncic, valamint a már visszavonult Rasho Nesterovic is.


NORVÉGIA–SVÉDORSZÁG

A Manchester City friss szerzeménye, a 21 éves Haaland nagyszerűen kezdett, fejes góljával már a 10. percben vezetést szerzett Norvégiának (VIDEÓ ITT!).

A fordulást követően ismét betalált a fiatal szupersztár, ezúttal tizenegyesből vette be az ellenfél kapuját (VIDEÓ ITT!) – 20. válogatottbeli góljához mindössze 21 mérkőzésre volt szüksége, nyolc NL-fellépése során 11-szer volt eredményes.

Noha Emil Forsberg nagyszerű találatával szépített Svédország a 62. percben (VIDEÓ ITT), Haaland nagyszerű beadása után Alexander Sörloth ismét kétgólosra növelte a hazaiak előnyét (VIDEÓ ITT!). A mérkőzés végén a magyar származású Viktor Gyökeres ugyan megbüntette Örjan Nyland hibáját – a kapus a kijövetelénél kiejtette a kezéből a labdát – (VIDEÓ ITT!), de a svédeknek az egyenlítésre már nem maradt idejük (3–2).

A két csapat svédországi mérkőzését is a norvégok nyerték (2–1) egy hete.

NEMZETEK LIGÁJA
4. FORDULÓ
B-LIGA
4. CSOPORT

Szlovénia–Szerbia 2–2 (Gnezda Cerin 48., Sesko 53., ill. Zsivkovics 8., A. Mitrovics 35.)
Norvégia–Svédország 3–2
(Haaland 10., 54. – 11-esből, Sörloth 77., ill. Forsberg 62., Gyökeres 90+5.)

AZ ÁLLÁS
1. Norvégia 4 3 1 6–3 +3 10
2. Szerbia 4 2 1 1 7–4 +3 7
3. Svédország 4 1 3 5–6 –1 3
4. Szlovénia 4 2 2 3–8 –5 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik