Neymar vezetésével – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 23:16

A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Tite a vele készült beszélgetés során elárulta, a november 20-án kezdődő világbajnokságra készülő együttese taktikáját, játékelképzelését már kidolgozta – csupán a megfelelő futballistákat kell hozzá kiválasztania.

 

A szakembert nem kell sajnálni, csapata ragyogó formában van, szeptember 27-én Tunéziát győzte le 5–1-re, ez sorozatban a hetedik sikere volt. A széria még a vb-selejtezőben kezdődött, Chilét, Paraguayt és Bolíviát is legyőzte a selecao, majd Dél-Korea, Japán, Ghána és legutóbb Tunézia következett. A sikereken túl lenyűgöző a brazilok gólkülönbsége: 26–2. A torna előtt már nem játszanak felkészülési mérkőzést, Katarban Szerbia, Svájc és Kamerun ellen lépnek pályára.

Tite 2016-ban váltotta a poszton Dungát, csapata a 2018-as vb-n a négy közé jutásért 2–1-es vereséget szenvedett Belgiumtól, a szakvezetőt mégsem állították fel a kispadról – s ha netán Brazília megnyeri a vb-t, ez kulcsmomentum lehet. A 2019-es Copa Américán elsők lettek Neymarék, igaz, a 2020-as – 2021-ben rendezett – tornán nem, mi több, a döntőben a Maracanában kaptak ki 1–0-ra Argentínától. Tite maradt, rossz nyelvek szerint azért, mert nincsen helyette jobb... De lehet, hogy azért, mert már közel volt a vb, s az aranyéremhez nem feltétlenül az a legjobb recept, hogy lecserélik a szövetségi kapitányt. Igaz, volt erre jó példa 1970-ben, amikor Joao Saldanhát a százszázalékosan teljesített vb-selejtezők után váltotta a kispadon Mário Zagallo, aki vb-t nyert Peléékkel, sokak szerint minden idők legjobb brazil válogatottjával. S ha már a Fekete Gyöngyszem: 92 válogatott meccsén 77 gólt szerzett, Neymar 121 találkozón 75 gólos. Tite idején 29 góljával „támogatta” a 76 mérkőzésén 57 győzelmet arató. 14-szer döntetlent játszó és mindössze öt vereséget szenvedő szövetségi kapitányt, a PSG játékosának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a brazilok felszálló ágba kerültek. Mégis azt mondom, Pelével az összehasonlítás értelmetlen, ő az 1970-es csapattal emelhette harmadszor magasba a Rimet-kupát – Neymar Katarban ismerheti meg ezt az érzést először a World Cuppal.

Kérdés, kik lehetnek Neymar társai? A Real Madridból Rodrygo, Vinícius Júnior, a Manchester Unitedet erősítő Antony, továbbá Raphinha (Barcelona) mindenképpen ott lehet a támadójátékot építő szekcióban, hátul Éder Militao (Real Madrid), Marquinhos (PSG) takaríthat, a kapuban a liverpooli Allison a favoritom. Titét ismerve vélhetően megtalálja a virtuózok és zongoracipelők arányát.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik