MLS: volt MU-csatárral pótolta a Galaxy Ibrát – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 19:04
null
Javier Hernández az MLS-ben folytatja pályafutását (Fotó: LA Galaxy)
Bejelentette Javier Hernández szerződtetését a hivatalos honlapján az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) érdekelt Los Angeles Galaxy. A Sevillát elhagyó mexikói támadó hároméves szerződést kötött a kaliforniai klubbal, amelynél ez idő alatt évente hatmillió dollárt tehet majd zsebre.

 

A 31 éves, 109-szeres mexikói válogatott csatár – aki 52 találatával a nemzeti együttes gólrekordere – tavaly szeptemberben került a Sevillához, ám az andalúziai klubnál nem találta meg a számításait, 15 tétmérkőzésen csak három gólt szerzett, míg a spanyol bajnokságban kilenc meccsen egyszer volt eredményes. Ráadásul a Sevilla a télen 20 millió euróért megvásárolta Jusszef en-Neszirit a Leganéstől, így Chicharito létszámfelettivé vált.

Lapértesülések szerint a Los Angeles Galaxy nyolc és fél millió eurót fizetett a Sevillának Hernándezért, aki hároméves szerződést írt alá az MLS rekordbajnokánál.

„Azért megyek az MLS-be, hogy játsszak – idézi az LA Times a rutinos támadót, aki pályafutása fénykorában a Manchester Unitedben és a Real Madridban, majd a Bayer Leverkusenben és a West Ham Unitedben is futballozott. – Az emberek azt mondják majd, azért választottam az MLS-t, mert Európában nem jutok már játéklehetőséghez, de a labdarúgásban néha előfordulnak olyan dolgok, melyek irányítása nincs a saját kezedben.”

Chicharito hozzátette, honfitársától, a szintén az LA Galaxyt erősítő Jonathan dos Santostól csupa jót hallott a ligáról, és nagyon várja már, hogy a tengerentúli bajnokságban sok mexikói szurkoló előtt játszhasson.

„Jonathan azt mondta, az MLS nagyon alulértékelt. Hiszem, hogy a játékosok nem visszavonulni jönnek ide” – tette hozzá Hernández.

LA Galaxy on Twitter

Los Angeles has been waiting. @CH14_ is &.



Legfrissebb hírek

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
10 órája

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
2025.07.11. 07:15

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10
Ezek is érdekelhetik