B. Á. 2020.06.04 08:47 Frissítve: 2020.06.05 00:11

Lok. Moszkva: „Nikolics még nem irányított nagy klubot”

Továbbra sem enyhülnek a negatív hangok Marko Nikolics kinevezése után a Lokomotiv Moszkvánál, ezúttal a klub korábbi elnöke mondta el a szerb szakemberre nézve csöppet sem hízelgő véleményét.

Oroszországban nincsenek elragadtatva Marko Nikolics kinevezésétől (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A Mol Fehérvár FC korábbi szakvezetője június 1-jén vette át az együttes irányítását az orosz Jurij Szjomintól, akinek május 31-én lejáró szerződését nem újították meg. A kinevezés után a klub honlapját elárasztották a tiltakozó üzenetek, a közösségi felületeken, de az orosz sajtóban is egymást érik a felháborodott szurkolói reakciók Szjomin eltávolítása miatt, és a szerb szakemberrel szembeni ellenséges megnyilvánulásokból sincs hiány – legutóbb Nyikolaj Naumov, a moszkvai klub korábbi elnöke kritizálta az egyesület döntését.

„Nikolics nem lesz sikeres. Szjomin után egy kevésbé ismert szakember érkezett, aki még nem irányított egyetlen nagy klubot sem. Biztos vagyok benne, hogy nem tud majd megbirkózni a ránehezedő nyomással” – idézi Naumovot a sportklub.rs.

„El kellett volna magyarázni, hogy miért nem sikerült megállapodni Szjominnal, mert biztos nem szakmai okai voltak. Mitől félnek? Higgyék el, eltelik egy év, és a Lokomotiv Moszkva csupán a hatodik vagy hetedik lesz a bajnokságban.”

Marko Nikolics 2017 és 2019 között dolgozott Székesfehérváron, a csapattal bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert.

2020.12.03 21:51:48

Minden más foci PIRCS ANIKÓ

„Mindig ki kell valamit találni, amivel ösztönözni tudjuk a fiatalokat” – véli a korábbi kapitány.

2020.12.02 15:30:02

Minden más foci DUDUCZ TIBOR

A kilencmérkőzéses nyeretlenségi szériáját megszakító szeredi csapat 37-szer szabálytalankodott.

2020.12.01 12:23:55

Minden más foci KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Már az is kisebb csoda volt, hogy Carlos Tévez túlélte nyomortól sújtott gyerekkorát – 76-szoros válogatottként ér véget a karrierje.