Liga 2: nyolcgólos meccsel zárta a bajnokságot a Csíkszereda

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 13:17
null
Nyolcgólos meccsel zárta a bajnokságot a Csíkszereda (Fotó: Timár Zsombor/FK Csíkszereda)
Saját nevelésű fiataljai játszották a főszerepet az FK Csíkszereda idényzáró mérkőzésén a román Liga 2-ben. A székelyföldi csapat hat gólt szerezve nyert szombat délelőtt a már biztos kieső Dunarea Calarasi otthonában.

 

Az FK védelmében két olyan saját nevelésű fiatal is helyet kapott, aki először volt kezdő: a 17 éves Csedő Szilárd és a 20 esztendős Vita Dániel. Előbbi rögtön meg is szerezte első gólját a felnőttek között, amikor egy szabadrúgás-kombináció végén a kapu torkából a hálóba spárgázta a Peter Gál-Andrezlytől kapott labdát. A gyors gól után viszont egyből le is ült a meccs, az FK helyzetek nélkül birtokolta a labdát, amelyet támadói rendre lesen kaptak meg. A félidő végén viszont váratlanul egyenlített a Dunarea, Andrei Moise 15 méterről emelt a bal felső sarokba – a hazaiaknak ez volt az első góljuk a rájátszásban.

Dican Ferenc csíkszeredai edző a szünetben becserélte a házi gólkirály Jelena Richárdot, és ennek gyorsan meg is lett az eredménye: öt perc alatt kettőt is lőtt az FK. Előbb Jelena lefordulása után Rares Takács lapos lövése talált utat a kapuba, majd Jebari beadásából Szondi Botond lőtt kapásból a bal felsőbe. A 19 éves középpályásnak ez volt az első Liga 2-es gólja, ám alig több mint húsz perc múlva már duplázott: néhány perc leforgása alatt Jelena és Szondi is szöglet után fejelt gólt, a kettő közé még Gál-Andrezly kapufája is befért. Az utolsó negyedórában két újabb 17 éves fiatal, Búza Balázs és Orbán Milán mutatkozott be az FK felnőttcsapatában, utóbbi rögtön egy fejes góllal, amely három perccel a hazaiak második találata után érkezett. A székelyföldi együttes az alsóházi csoportja megnyerésével összesítésben a 7. helyen zárta harmadik másodosztályú idényét.

ROMÁN LIGA 2
Alsóház, A-csoport, 7. forduló:
Dunarea Calarasi–FK Csíkszereda 2–6
(Moise 45+1., Tataru 85., ill. Csedő 7., R. Takács 48., Szondi 50., 69., Jelena 65., Orbán M. 88.)

A végeredmény: 1. Csíkszereda 48 pont, 2. Sellenberk 37 pont, 3. Metaloglobus 37 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik