Borsafüred – A magyar téli sportok tündérvárosa

A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után megváltozott a „magyar világ”, és vele együtt új lehetőségek születtek. A magyar sportvezetőség előtt hirtelen reális közelségbe került egy budapesti olimpia terve. Akkoriban pedig íratlan szabály volt: aki nyáron olimpiát rendez, télen is vendégül láthatja a világ legjobb sportolóit. A téli sportok szerelmesei ezért lélegzet-visszafojtva figyelték, vajon hol születhet meg a „magyar Garmisch-Partenkirchen”.

1941 tavaszán megindult a keresés. A Magyar Síszövetség megbízta Déván Istvánt, a kor egyik legelismertebb szakemberét, hogy járja be az ország hegyeit, és találja meg azt a helyet, amely minden tekintetben megfelel egy nemzetközi síközpont feltételeinek. A minta adva volt: az 1936-os téli olimpia helyszíne, Garmisch-Partenkirchen. A visszacsatolt felvidéki, kárpátaljai és erdélyi hegyvidékek pedig első pillantásra szinte korlátlan lehetőséget ígértek.

Csakhogy a valóság ritkán ilyen egyszerű. Déván István hónapokon át járta a Kárpátok zord, havas gerinceit. Uzsoktól egészen a Gyilkos-tóig kutatta a hegyeket-völgyeket, lejtőket – mígnem két hónap fáradságos munka után megszületett a döntés.

 „Borsafüred a Borsa–Kirlibaba műút mentén, Borsától 11 kilométernyire fekszik, 849 méterre a tengerszíne felett. Ez a magasság megfelel a németországi Garmisch-Partenkirchen, a tiroli Kitzbühel és a lengyel Zakopane magasságának. A magasságkülönbözet az állomás és a fürdő között 189 méter, ez 1.2%-os átlagos emelkedésnek felel meg, ami elenyésző. Északról az 1899 méter magas Sárkány, délről a 2160 méter magas Gargaló és az 1980 méter magas Lóhavas, nyugatról az 1660 méter magas Magaskő és kelet felől az 1415 méter magas Priszlop-hágó védi az új télisportközpontot a szelektől. Elmondhatjuk tehát, Borsafüred egyike a kontinens legszélvédettebb helyeinek. Átlagos csapadékja 1400 milliméter évente. Roppant hódús és ami a legfőbb, hava kitűnő minőségű.” (Egyedül Vagyunk, 1942. november 6.)

Alig telt el néhány hónap, és a tervek máris körvonalazódtak. A 1600 méter magas Magaskő oldalában formát öltött Európa egyik legszebb lesiklópályája. Nem véletlenül kapta az Olympia nevet, hiszen minden tekintetben megfelelt a Nemzetközi Síszövetség szigorú előírásainak. A hegyoldal hosszú, íves vonalvezetése mintha csak a sebességnek kedvezett volna: 2840 méteren át vezette lefelé a síelőket, miközben a rajt és a cél között 830 méternyi szintkülönbséget kellett legyőzniük. A pálya egyedi volt az akkori magyar és európai viszonylatban, átlagos esése százméterenként 28 méter volt.

Az öröm teljes volt a magyar sízők körében, 1942 márciusában már itt rendezték meg Magyarország lesiklóbajnokságát, ahol a Magaskő havas lejtői nemcsak a versenyzők tudását, hanem a magyar téli sport felkészültségét is próbára tették. Borsa ekkorra már nem csupán egy hegyi település volt, hanem egy valóra vált sportálom színtere.

1941 és 1944 között Borsafüreden – a zajló világháború ellenére – megállás nélkül dolgoztak. A hegyek között lázas építkezés zajlott: egyszerre formálódott a jövő és erősödött a remény. Elsőként a legfontosabb alapokat rakták le – a szükséges infrastruktúrát, amely nélkül nem születhetett volna meg a nagy álom. Menedékházak, szállók és szállodák épültek fel, a cél pedig egyértelmű volt, a téli szezonban ezer sízőnek biztosítani szállás-, étkezési és sportolási lehetőséget.

De nemcsak az épületek és létesítmények számítottak. Legalább ennyire fontos volt, hogy a téli sportok új tündérvárosa – ahogy akkoriban emlegették Borsafüredet – elérhető legyen. Utakat újítottak fel a hegyek között, és a vasúti összeköttetés megteremtésén is fáradhatatlanul dolgoztak Borsa község és a síközpont között.

A sportlétesítmények szempontjából talán a síugrósánc kivitelezése volt a legnagyszerűbb munka. Már a sánc helyének kiválasztása jelentős kihívás volt. Hosszas keresés után Stanislaw Marusarz, a világbajnokságokon rendre az élmezőnyben végző lengyel síugró találta meg az ideális terepet, aki Magyarországon Presztalszky álnéven dolgozott edzőként. A terveket Benedek Frigyes, a Műegyetem adjunktusa készítette.

A borsafüredi Olympia-sánc nagyságát tekintve a világ negyedik legnagyobb síugrósánca volt, és a szakemberek szerint az európai sáncokat felülmúlta. Különlegessége abban rejlett, hogy torony nélkül, szinte teljesen a terepre simulva épült. A kifutó ellenlejtője mindössze tizenkét méter magas volt, kialakítása mégis harmonikusan illeszkedett a környezetbe. A sánc minden részlete, a melegedőtől a fából készült bírói toronyig a táj természetes részévé vált.

Hasonlóan egyedi, Benedek Frigyes zsenialitását tükröző épület volt az Anikó-menedékház, illetve a Hóvirág Szálló. Az Anikó-menedékház alpesi magasságban, 1650 méteren épült a Lóhavas lábánál, állandó hideg- és melegvizes fürdője akkoriban egyedi volt. A Magyar Sí Klub magán befektetéseként készült el, s a kor leghíresebb magyar sízőnője, Eleőd Anikó előtt tisztelegve kapta a nevét. Többször szállt meg itt Szent-Györgyi Albert is, a szegedi egyetem Nobel-díjas professzora, a C-vitamin felfedezője.

A Hóvirág Szálló tudatosan készült olimpiai standardek szerint. Borsafüred központjában olyan luxust kínált, amely akkor elképzelhetetlen volt: száz személynek adott szállást, az épületet pedig központi fűtéssel melegítették.

A történelem azonban közbeszólt. A világháború hamar szertefoszlatta a magyar téli olimpia álmát. 1944 harcai során a bevonuló szovjet csapatok felgyújtották az Anikó-menedékházat, amely porig égett. Bár a fiatal sízők országszerte fémet gyűjtöttek, hogy működésbe léphessen a Hóvirág központi fűtésének gépe, az új berendezés sohasem indulhatott el.

A párizsi béke végül eltörölte a bécsi döntéseket: Máramaros visszakerült Romániához, és a nagyra törő tervek helyén hosszú időre csupán egy szerény, regionális sportközpont maradt meg – egy beteljesületlen álom emléke.

Nyolcvan évet kellett várni, amíg Borsán ismét nagyszabású fejlesztések kezdődtek. 2014-ben Sorin Ioan Timis lett a város polgármestere, aki felismerte, hogy a turizmus és a sportlétesítmények fejlesztése kulcs a megélhetéshez és az elvándorlás megállításához. Elindult a Borsa 2040-terv, amelynek célja, hogy 2040-ig mintegy 45 kilométernyi sípálya épüljön megfelelő felvonó- és hóágyúrendszerrel.

Az első lépés már megtörtént: 2021 decemberében adták át a régió egyik legmodernebb, közel 3.5 km hosszú sípályáját a régi Olympia-pálya helyén – ez ma is az Olimpiai sípálya nevet viseli. A sízőket 56 darab nyolcszemélyes Doppelmayr-telegondola viszi fel, óránként 1800 fős kapacitással. 1450 méter magasan egy 22 millió literes mesterséges tavat alakítottak ki, amely 48 óra alatt akár 40 cm hóréteget képes előállítani. A pálya éjszakai világítása révén a versenyek akár 4K minőségben is közvetíthetők. A polgármester álma, hogy Borsán hamarosan Európa-kupa- és világkupa-fordulókat rendezzenek.

Az álmok merészek maradtak: a borsai sípálya ma Románia egyetlen, a Nemzetközi Síszövetség által hitelesített pályája, amelyen már rendeztek román országos bajnokságot és Balkán-bajnoki fordulót alpesi síben. A síterep bővítése folyamatos: tervezik a gyermek- és kezdőpályát, valamint 2028–2032-re egy új, nagyobb pályát új mesterséges tóval, és a cél, hogy a felvonórendszerek a 2000 méteres magasságig juttassák a sízőket.

Borsa büszkén őrzi a magyar múlt emlékeit is. A polgármester többször is köszönetet mondott a magyar befektetésekért az 1940–1944-es időszakból, amelyek hozzájárultak a település városi rangra emelkedéséhez. A város szoros kapcsolatot ápol a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a Magyar Síszövetséggel és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel. 2023-ban ösztöndíjat is alapítottak, amely évente négy TF-hallgatót visz el ötnapos borsai kirándulásra, felfedezni a várost és a Radnai- és Máramarosi-havasok nyújtotta lehetőségeket. Az ösztöndíjasok nevét megörökítő emléktáblát a Testnevelési Egyetem központi épületében avatták fel.

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 28-i lapszámában jelent meg.)