Liga 1: a CFR menesztette Dan Petrescu vezetőedzőt

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 13:38
null
Dan Petrescut menesztette a CFR Cluj (Fotó: AFP)
A zsinórban negyedik hazai vereség után edzőváltás mellett döntött Nelutu Varga, a román bajnok CFR Cluj tulajdonosa, aki vasárnap éjjel bejelentette, hogy meneszti Dan Petrescut. A kolozsvári csapat a Román Kupában kapott ki 1–0-ra a Poli Iasi-tól, amelynek kapuját a magyar Bősz Levente védte. Hétfő délben a klub megerősítette a korábbi értesüléseket, Petrescu valóban távozik az együttestől.

 

Varga a Fanatik portálnak nyilatkozta, hogy döntése megmásíthatatlan, a klub ugyanakkor hivatalosan még nem jelentette be az edző menesztését.

Stefan Gadola, a klub egyik kisebb részvényese pedig úgy nyilatkozott a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlapnak, hogy Petrescu sorsáról csak a csapat hétfő délre összehívott elnökségi ülése dönt. Ugyanakkor ő is úgy gondolja, hogy az edzőnek távoznia kell, ha nem tudja orvosolni a menet közben felvetődő gondokat. A CFR ugyanis legutóbbi hat mérkőzése közül ötöt elvesztett, ráadásul négyet hazai pályán. Az AS Romától elszenvedett két vereség még nem volt ok az edzőváltásra, ám a Medgyes, UTA és Jászvásár elleni három kudarc már igen.

Petrescu 2017 júniusa óta – egy nyolc hónapos kínai kitérőt leszámítva – a CFR edzője, ezalatt három román bajnoki címet és egy Szuperkupát nyert, valamint tavaly és az idén is az Európa-liga csoportkörébe jutott az erdélyi együttessel. Eddig 121 mérkőzésen vezette a csapatot, a mérlege 67 győzelem, 33 döntetlen és 21 vereség.

Utódának Varga a román futball fenegyerekét, Adrian Mutut szeretné Kolozsvárra hozni, aki jelenleg a román U21-es válogatott szakvezetője.

FRISS: A CFR hétfő délben hivatalosan is megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, Dan Petrescu valóban távozik az alakulattól. A klub egyelőre nem nevezte meg, ki lesz a szakember utódja a csapatnál.

Log into Facebook

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik