Játékossors: szexbotránnyal zsarolta egy nő Balotellit, de ő húzta a rövidebbet

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.09. 14:59
null
<strong>Balotelli </strong>résen volt (Fotó: Getty Images)
A török Adana Demirspornál futballozó 31 éves Mario Balotelli 2016 és 2019 között játszott a francia Nice-ben. 2017-ben szexuális kapcsolatot létesített egy 17 éves lánnyal, aki ezt követően az ügyvédjével megzsarolta őt – olvasható a milano.repubblica.it-en.

 

Egy olasz ügyvéd és egy fiatal nő próbált meg 100 ezer eurót kizsarolni kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak vádjával Mario Balottelitől, de ez végül nem sikerült nekik. Az olasz játékos 2017-ben volt együtt a lánnyal, aki akkor 17 éves volt, de a Nice labdarúgója úgy tudta, partnere már nagykorú. Zsarolási ügyüket múlt pénteken tárgyalta a vicenzai bíróság.

A nő telefonján olyan üzeneteket találtak, amelyből kiderült, hogy a zsarolás alaptalan, nem történt erőszak, és a nő az ügyvéddel együtt tervelte ki, hogyan fogják sarokba szorítani Balotellit. Még azt is megbeszélték, hogy a kapott pénzből vesznek maguknak egy-egy Ferrarit. A nő a barátnőjének cseten felvázolta, hogyan fog a telefonban az olasz játékosnak panaszkodni a traumáról, az álmatlan éjszakákról, valamint a kihagyott iskolai tanulmányokról, és ezeket rögzíteni fogja. Az ügyvéd az ismerőseinek cseten úgy fogalmazott, hogy százszor elpróbáltak mindent és védence született színésznő.

Balotelli viszont résen volt, nem engedett a zsarolásnak, visszautasította a fizetést, és feljelentést tett. Ezután az ügyvéd megkeresett egy lapot, de nem voltak kíváncsiak a történetre.

Balotelli most zsarolási kísérlettel vádolja őket, 150 ezer euró kártérítést kér.

Legfrissebb hírek

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2025.12.26. 08:42

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2025.12.25. 12:48

Rozsályi örömóda

Minden más foci
2025.12.24. 11:13

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.23. 09:04

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15
Ezek is érdekelhetik