Játékossors: megvan Zlatan Ibrahimovic új csapata?

Vágólapra másolva!
2019.11.26. 08:04
Sok sejtető videót tett közzé a közösségi oldalain Zlatan Ibrahimovic. A 38 éves támadó a jelek szerint 18 év után hazatér Svédországba, és a Hammarbyban folytatja pályafutását.

A rövid videóhoz nem írt hosszabb magyarázatot Ibrahimovic, csupán a Hammarbyt jelölte meg a bejegyzésben. A klub egyelőre nem közölt hivatalos tájékoztatást arról, hogy szerződtette-e a klasszis csatárt.

A svéd bajnokság november elején ért véget, a Hammarby a harmadik helyen végzett a szoros küzdelemben, egy ponttal maradt le csupán a bajnok Djurgardentől.

Ibrahimovic a Malmőben nevelkedett, ott kapta meg első profi szerződését, majd 2001 nyarán kezdte meg légióskarrierjét, amikor aláírt az Ajaxhoz. A 116-szoros válogatott játékos szabadon igazolható, szerződése ugyanis lejárt az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxynál.

FRISSÍTÉS, 8.45

A svéd fotbollskanalen.se honlapja kedd reggel megszólaltatta a klub kommunikációs menedzserét, Axel Pershagent, aki azt mondta, jelenleg nincs a csapatnál a csatár.

„Ennél bővebbet nem tudok mondani. Ha itt lenne velünk, arról már beszámoltunk volna. Általában a honlapunkon jelentjük be az új játékosokat, de csak akkor, amikor már minden kérdést elrendeztünk. Amikor pedig ez történik, akkor sem feltétlenül én vagyok az illetékes, hanem az ügyvezető igazgatónk, Henrik Kindlund, vagy a sportigazgatónk, Jesper Jansson” – fogalmazott Pershagen.

Janssonról egyébként úgy tudja a lap, hogy jelenleg is Los Angelesben tartózkodik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik