Hátsó füves: Sátoraljaújhelyen ért véget a futballmentő túra

ŐRI B. PÉTERŐRI B. PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.07.31. 13:43
null
Nem a hátsó füvesen, hanem lelátó és nézők előtt zárult a futballmentő sorozat Zemplénben (FOTÓK: ÁRVAI KÁROLY)
Véget ért a Hátsó füves futballmentő túra sorozata. A sátoraljaújhelyi ünnepségen a helyi Latabár Árpád Színházban emlékeztek vissza a szervezők a több mint két hónapig tartó különleges eseményre, majd négy csapat részvétel rendeztek focitornát.

 

Folytatás kispályán?
Füzéren is nagy sikert aratott a futballmentő túra. Horváth Jenő polgármester elmondta, régebben annyira fontos volt a foci, hogy a pap előbbre tette a mise kezdetét annak érdekében, hogy a csapat idejében odaérjen az idegenbeli meccsre. A polgármester javaslattal is élt: ha a nagypályára nem is lehet már visszacsábítani a csapatokat, a műfüves kispályákon lehetne a folytatás, azt is el tudná képzelni, hogy a sorozatban most részt vevő települések amolyan vándortornákat szervezzenek, így népszerűsítve a sportágat is.

Annyira jól sikerült a Hátsó füves futballmentő túra társszervezője, Csillag Péter kollégánk forgatókönyve, hogy Ringer István, a másik társszervező, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója az olvasása közben nem figyelt eléggé, s kocsijával nekiment egy oszlopnak. Az autója bánta, őt a szája feletti vágás emlékezteti majd arra, hogy az utóbbi hetekben mennyit foglalkozott e sorozattal. Szerencsére nagyobb baja nem lett, s a „futballmentés” is nagyszerűen sikerült.

Amíg a beszédek tartottak, és másik kollégánk, Szabóky Zsolt video-összeállítását lehetett megnézni, arra gondoltam, miközben a labdarúgásban horribilisabbnál horribilisabb pénzek röpködnek, létezik egy másik világ is. Az abszolút amatörizmus. Amikor azért focizik valaki, hogy jól érezze magát, képviselje az adott helységet, örüljön egy gólnak, egy szép védésnek, s a meccs után a harmadik félidőben némi alkoholos nedű társaságában beszélje meg csapattársaival a történteket.

Persze, mondhatja bárki, az a másik világ már alig él. Az elmúlt húsz évben Magyarországon 24 százalékkal csökkent a focicsapatok száma, Borsod- Abaúj-Zemplén megyében például a 358 település közül már csak 101-ben van futballcsapat.

A Csillag, Ringer kettős azért fogott össze, hogy a zempléni térségben a megszűnt együttesek újjáéledjenek, ezért találták ki e „mentősorozatot”, amely április 9-én Hercegkúton kezdődött, majd kéthetente folytatódott Bodrogolasziban, Tolcsván, Makkoshotykán, Hollóházán, Füzéren, Mikóházán és Olaszliszkán. E falvakban újra összeálltak a korábbi focisták.

Az ötletgazdák az MLSZ és korábbi szövetségi kapitányok támogatására is számíthatnak (Fotó: Árvai Károly)
Az ötletgazdák az MLSZ és korábbi szövetségi kapitányok támogatására is számíthatnak (Fotó: Árvai Károly)

 

Kellenek a Minarikok
Az MLSZ nagy örömmel állt a kezdeményezés mögé, mondta Sipos Jenő szóvivő. A cél, hogy egyetlen tehetség se vesszen el azért, mert kistelelpülésen vagy hátrányos körülmények között él. Sipos kiemelte, szükség van a helyi Minarik Edékre. A sorozat folytatását ők is támogatják, és remélik, hogy más térségek is bekapcsolódnak a futballmentésbe.

Szombaton az ünnepélyes záráson ott volt Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány, a sorozat fővédnöke; Pisont István futballnagykövet telefonon jelentkezett be, s elmondta, hogy Sajó László író megígértette vele, hogy folytatni kell mindaddig, amíg nem ad neki egy gólpasszt. Eljött a korább kapitányok közül Csank János és Gellei Imre is, utóbbi megjegyezte, hogy épp ezen a napon van a 45. házassági évfordulója, de megtiszteltetés, hogy itt lehet a „Hátsó füvesen”. Gondolom, ebből nem lesz kellemetlensége, hiszen kedves felesége megszokhatta, hogy férjének mennyire fontos a labdarúgás.

A sorozatban részt vevő települések polgármesterei mind egyetértettek abban, hogy ezt a remek kezdeményezést folytatni kell, hiszen – közhely ide, közhely oda – hihetetlen közösségteremtő ereje van a futballnak, s a mai eldurvult világban talán nem kell hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos. Nem lesz könnyű dolguk, de remélik, hogy segítséggel nemcsak náluk, hanem másutt is, ahol nemrégiben megszűnt a foci – újjáéled.

Jobb befejezést én sem tudnék kitalálni, mint amit Ringer István említett: nekünk a centerpályánk a hátsó füves.

Petry Zsolt: per szeptemberben
Petry Zsolt, a Hertha volt (?) kapusedzője Németországból ékezett Sátoraljaújhelyre. A korábbi válogatott kapus a focitornán a helyi börtönőrök válogatottjában állt a háló elé, a Nemzeti Sportnak elmondta, német klubjával megvolt a békéltető tárgyalás, de nem vezetett eredményre, így szeptember elsején lesz a munkaügyi pere, amely azért indult, mert a Hertha kifogásolta egyik nyilatkozatát, a játékos szerint viszont ő kapus­edzőnek szerződött, és a munkájával kapcsolatban nem volt kifogás.

 

Minitorna zárásként
A résztvevők a színházból a helyi futballpálya felé vették az irányt, Sátoraljaújhelyen nem szűnt meg a futball, a csapat a megye II-ben játszik. A minitornán négy együttes vett részt: a helyi börtönőrök válogatottja, a Szatmár-vidéki romaválogatott, a Zempléni Főnix (ez a gárda a sorozat mindegyik állomásán pályára lépett) és a nyolc település játékosaiból összeállított együttes. A nézők láthatták focizni a korábbi remek labdarúgók közül Csábi Józsefet, Mracskó Mihályt, Petry Zsoltot, Wukovics Lászlót. A torna zárását elmosta a vihar, így az addigi eredmények alapján hirdettek győztest: első lett a Szatmár-vidéki romák csapata.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik