Hátsó füves: Belül igazi zempléni maradtam – Juhár Tamás

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 07:27
null
Fotók: Szoboszlay Marcell
Juhár Tamás hússzoros válogatott futballista édesapjával, Juhár János nyugalmazott orvossal tért vissza szülővárosába, Sátoraljaújhelyre.  

 

Sátoraljaújhely szülöttei közül Juhár Tamás vitte a legtöbbre a labdarúgásban, a Vasas, az Újpest és a ciprusi Nea Szalamina 49 éves korábbi hátvédje – az 1920-as években négy válogatottságig jutó Stofián János (1904–1984) nyomdokain továbbhaladva – húsz alkalommal játszott a nemzeti csapatban. Méltó volt a város büszkeségével zárni a Harmadik félidő bisztró futballestek tavaly októberben kezdett, tizennyolc alkalmas sorozatát, az pedig külön emelte a Hátsó füves-kiállítás kísérőprogramjának fényét, hogy az ismert labdarúgó és televíziós szakkommentátor mellett édesapja, Dr. Juhár János is a Kazinczy Ferenc Múzeum vendége volt. A család a Felvidékről származik, az orvosi pályára lépő édesapa 1940-ben Kassán látta meg a napvilágot, a második világháború idején kényszerűségből költözött testvéreivel együtt Csehszlovákiából a határ innenső oldalára.

„Én voltam az ötödik, legkisebb gyerek – elevenítette fel a Juhár család történetét. – Bizonyos mozzanatokra pontosan emlékszem az első éveimből. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy 1945. január 19-én a családot az öt gyerekkel kitelepítették Kassáról, tízkilós csomagunkkal gyalog indultunk el Tállyára. Ez volt a kezdet. Apám a vasútnál dolgozott, Sátoraljaújhelyen kinevezték szertárfőnöknek, és az állomás környékén kaptunk egy lakást. A labda bűvkörében telt az életem, amikor elkezdtük az iskolát, az osztályban rögtön kisebb-nagyobb csapatok alakultak, és kialakult az a társaság, amelynek tagjai télen asztaliteniszeztek, tavasztól őszig pedig reggeltől estig futballoztak. Néha még talán tanultunk is...”

 

Anélkül nem is jutott volna el a sátoraljaújhelyi gimnáziumi érettségiig és a Debrecenben szerzett orvosi diplomáig Juhár János, aki 1956-ban asztaliteniszben megyei ifjúsági bajnokságot nyert, 1958-ban az országos középiskolai labdarúgó-bajnokságon gimnáziumi csapatával a döntőig jutott (a Népsport is beszámolt róla), majd a Sátoraljaújhelyi MÁV középhátvédjeként a felnőtt futballban szintén nyomot hagyott. Diplomája megszerzése után 1964-től 1973-ig Zemplénagárd körzeti orvosaként dolgozott – a faluban ismerte meg feleségét, a megbecsült pedagógust és későbbi iskolaigazgatót, Juhár Jánosné Máriát –, orvosi munkáját Tamás fiuk megszületése után egy évvel Pomázon folytatta, később országgyűlési képviselőként a közéletben is szerepet vállalt. Ide kapcsolódó érdekesség, hogy a Népsport 1988-ban megjelent interjúja szerint neki köszönhető, hogy a Parlamentben sportlapot olvashatnak a politikusok.

„Ha a honatyák valamennyi igénye ilyen könnyen teljesülne! Az országgyűlés téli ülésszakán az 1988. évi költségvetés tervezete felett indított vitában dr. Juhár János (Pest megye, 24-es választókörzet) körzeti orvos is szót kért. Felszólalásában többek között elmondta: a stabilitási programot csak az egészségőrző programmal együtt lehet megvalósítani. Ha teljesíteni akar a gazdaság, azt csak egészséges emberekkel teheti. Utalva a sport honi jelentőségére, dr. Juhár János mintegy példaként jegyezte meg: »Az országgyűlés tagjai valóban a legnagyobb figyelmességként könyvelhetik el, hogy az ülések időszakában a Parlamentben rendszeresen megkapják a napilapokat. Egyetlen kivétel: a Népsport.«

Szinte mondanunk sem kell, hogy másnap reggel már a mi lapunk is ott volt a többi mellett. Jelképesen tehát a sport az Országházban is a helyére került.”


A sport a Juhár család életét hagyományosan meghatározza, a pomázi futballélet vezetőjeként tevékenykedő Tamás lánya, Juhár Dalma a Vasas válogatott röplabdázójaként vitte tovább az örökséget. Ami a Sátoraljaújhelyen született válogatott labdarúgó kötődését illeti, a Kazinczy Ferenc Múzeumban így beszélt zempléni gyökereiről.

„Hiába költöztünk el 1973-ban, az idilli eszménykép, amelyet az ember maga elé képzel a legnyugodtabb pillanataiban, nekem még mindig ehhez a vidékhez kötődik. Olyankor arra gondolok, hogy a Holt-Tisza mellett vagyok Zemplénagárdon, vagy a sátoraljaújhelyi dohánygyárnál ugrom át a kerítést, rohanok ki a futballpályára. Itt töltöttem gyermekkori nyaraimat, Pomázról is rendszeresen visszajártunk a környékre. Legbelül igazi zempléni maradtam, valahogy itt érzem magam itthon, ide mindig hazatérek. Büszke vagyok arra, hogy innen származom és sátoraljaújhelyi születésűként lehettem válogatott játékos. Jellemző a kép, amely gyerekkoromban készült rólam a végardói strandon, két hatalmas labdával a kezemben. A labda mindig nálam volt, az unokatestvéreimmel kifulladásig játszottunk Sátoraljaújhelyen az úgynevezett kis közben, a mai Illyés Gyula utcában, a Bajza utca mellett. Egész nap futballoztunk, rengeteg labdaérintésszámmal, amit akkor magamba szívtam, meghatározta a pályafutásomat.”

 

Futballcsillagok Sátoraljaújhelyen

Nagyszabású ünnepséggel és rendhagyó labdarúgótornával zárul a megszűnt falusi csapatokat újjáélesztő Hátsó füves futballmentő túra július 30-án, szombaton. Három korábbi szövetségi kapitány és számos ismert futballista is érkezik a Zemplén fővárosába, Sátoraljaújhelyre: részt vesz a futballprogramon mások mellett Egervári Sándor, a sorozat védnöke, Gellei Imre, Csank János, Csábi József, Mracskó Mihály, Petry Zsolt, Wukovics László. Az egész napos, ingyenes esemény 11 órakor kezdődik a Hátsó füves-kiállításnak otthont adó Kazinczy Ferenc Múzeumban, majd a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közös sajtóbeszélgetés és a futballtúrát összegző filmvetítés után a Sátoraljaújhelyi Sporttelepen folytatódik. Pályára lép a Zempléni Főnix, az érintett falvak közös csapata, a sátoraljaújhelyi börtönőrök együttese, a szatmári cigányválogatott, a további meglepetésvendégekről az esemény közeledtével lehet tájékozódni a Zempléni Főnix Facebook-oldalán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik