Gyász: tragikus autóbaleset Törökországban, elhunyt a válogatott labdarúgó

M. D.M. D.
2022.01.11. 09:20
null
Ahmet Calik (1994–2022) (Fotó: Getty Images)
Kedd reggel autóbalesetben életét vesztette Ahmet Calik nyolcszoros török válogatott labdarúgó.

 

A Fotomac című török internetes oldal beszámolója szerint a Konyaspor középhátvédje helyi idő szerint kedd reggel 9 órakor szenvedett halálos kimenetelű balesetet Ankarában. A futballista egyedül ült az autóban, elveszítette az uralmát a gépjármű felett. Úgy tudni, a februárra tervezett esküvőjét ment szervezni a török fővárosba.

A Hürriyet jelentése szerint Calik nagyon gyorsan hajtott az autójával, amely 135 méteren át többször is megpördült a levegőben, miután letért az útról.

Ahmet Calik a jelenlegi idényben alapembere volt a török bajnokságban második helyen álló Konyaspornak, a csapat 20 mérkőzéséből 17-et végigjátszott – két nappal ezelőtt, a Sivasspor elleni találkozót is. Mielőtt a Konyasporba igazolt volna, három évig (2017 és 2020 között) a Galatasarayban futballozott. A török válogatottban összesen nyolc mérkőzésen lépett pályára – utoljára 2017 márciusában –, tagja volt a 2016-os Európa-bajnokságon részt vevő nemzeti együttesnek.

Ahmet Calik huszonhét évet élt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
18 órája

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50

Tóth Rajmundtól győztes gól Szalahék ellen; Callum Styles ismét betalált – videók

Légiósok
2026.09.12. 21:20

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37