Gallasnak fáj a 2006-os vb-döntő, de nem haragszik Zidane-ra

Vágólapra másolva!
2017.06.23. 00:08
null
William Gallas a világbajnoki cím elhódítása nélkül is teljesnek érzi pályafutását (Fotó: Földi D. Attila)
William Gallast nagyon feldühítette, hogy az első teqballmeccsét elveszítette, de Zinédine Zidane vb-döntős kiállítása miatt nem haragszik a Chelsea, az Arsenal és a Tottenham korábbi francia válogatott hátvédje.

 

– Először jár Budapesten?
– Igen – válaszolta William Gallas, aki a teqballvilágkupa szervezőinek köszönhetően adott exkluzív interjút a Nemzeti Sportnak.

– Ha a magyar fővárosról nincsenek is élményei, azért a futballunkról vannak.
– Tudom, mire gondol. 2005-ben Metzben kettő egyre megvertük a magyar válogatottat, 84 percet játszottam. Látja, emlékszem! Ahogy Gera Zoltánra is, akivel elég sokszor találkoztunk a pályán, amikor a West Bromwichban és a Fulhamben futballozott.

SZTÁROK A VILÁGKUPÁN
Az első teqballvilágkupára érkező William Gallas péntek délután három és öt óra között közönségtalálkozóra hivatalos az Akvárium Klubban. A húsz nemzet csapatait felvonultató világkupa döntőjét szombaton hat órától az Elek Gyula Arénában játsszák, a rendezvényen többek között Dzsudzsák Balázs és a korábbi nigériai válogatott csatár, az Ajaxszal Bajnokok Ligája-győztes Nwankwo Kanu is részt vesz.

– Sőt, Gera Zoltán még mindig játszik.
– Akkor biztos jó kondiban van.

– Ahogy látom, ön is. Nem gondolja, hogy néhány évet még játszhatott volna?
– Á, nagyon sok problémám volt a vádlimmal, ez vetett véget a karrieremnek nagyjából három éve. Nem lehet úgy futballozni, hogy az ember sohasem teljesen egészséges, és nem tud teljesen a játékra koncentrálni. Én nem olyan típus vagyok, aki ezt elfogadja, így nem élvezetes a futball, és a csapattársakkal, valamint a klubommal szemben sem fair.

– Gondolom, a teqballt kipróbálta.
– Természetesen, és bevallom őszintén, az első meccsemet elbuktam, ami rendkívül feldühített, de utána bosszút álltam. Ha kipróbálod, nem is akarod abbahagyni. Több ismerősöm is odavan érte, órákig tudnak játszani.

Sok élsportoló szenved, amikor visszavonul – ön zökkenőmentesen állt át a civil életre?
– Igazából azt volt nehéz, amikor meghoztam a döntést, hogy itt a vége. Jó néhány hónapba telt, mire beláttam, vissza kell vonulnom, sokat beszélgettem a családommal előtte. Akkor már Ausztráliában, a Perth Gloryban játszottam, szerettem volna sikeres lenni a csapattal, de ahogy mondtam, a sérülések miatt nem volt más választásom. Most egy tévécsatornának dolgozom, a Premier League-et is mi közvetítjük, így sokat utazom Angliába.

– Négy évet húzott le az Arsenalban, a csapat kicserélődött, de Arsene Wenger menedzser még mindig a helyén van. Nemrégiben két évet hosszabbított. Jó döntés volt?
– Igen. Tapasztalatból beszélek, Arsene nagyon szenvedélyes fickó, odavan az Arsenalért. Dühíti, hogy rosszabb szezont zártak, ezért fontos számára, hogy javítson.

NÉVJEGY
Született: 1977. augusztus 17., Asnieres-sur-Seine (Franciaország)
Nemzetiség: francia
Posztja: hátvéd
Válogatottság/gól (2002–2010): 84/5
Klubjai: Caen (francia, 1995–1997), Marseille (francia, 1997–2001), Chelsea (angol, 2001–2006), Arsenal (angol, 2006–2010), Tottenham (angol, 2010–2013), Perth Glory (ausztrál, 2013–2014)
Legnagyobb sikerei: 2x angol bajnok (2005, 2006), angol Ligakupa-győztes (2005), angol Szuperkupa-győztes (2005), Konföderációs Kupa-győztes (2003), világbajnoki ezüstérmes (2006)

– A korábbi francia Arsenal-játékos, Robert Pires a minap azt mondta, Wengernek nagyon sok munkája lesz a nyáron.
– Így van. Erősítenie kell, ám teljesen felfordult az átigazolási piac, őrült összegeket kell kifizetni. Ha pedig nem teszed, nagyon nehéz elérned bármit is, különösen a Premier League-ben. Félreértés ne essék, szerintem az Arsenal jó, de a szurkolók többet várnak, hiszen nagy klubról van szó. Arsene nagyon okos szakember, nem fog egyetlen játékosra ésszerűtlen összeget elpazarolni, és szerintem a következő idényben versenyben lesznek az elsőségért.

– Ehhez a Chelsea-t kellene letaszítani a trónról. Meglepte, hogy egy gyengébb idény után, új menedzserrel, Antonio Contéval rögtön bajnokok lettek a kékek?
– Egyáltalán nem, már az évad előtt is elmondtam, hogy Conte remek edző, és csapatával esélyes a bajnoki címre. Voltam az edzésein, láttam őket játszani, hihetetlen, ahogyan menedzseli a csapatát. Mindig ott liheg a játékosai nyakában, minőségi futballt akar, mindennek tökéletesnek kell lennie. Ha a játékosok fogékonyak erre, annak meglesz az eredménye. José Mourinho is ilyen volt, amikor nála játszottam. Ő is a tökéletességre törekedett, edzésen is előfordult, hogy ha észrevette, hogy valaki nem nyújtja a maximumot, megállította a tréninget, szemrehányást tett nekünk. Persze ne feledjük, a Chelsea az előző idényben nem játszott a Bajnokok Ligájában, a játékosoknak könnyebb, ha egyetlen sorozatra kell fókuszálniuk, és talán kevesebb a sérülés is. Ezért is lesz érdekes látni, mire lesznek képesek a következő idényben.

– Mindig is őszinte embernek tűnt, gyakran nevezték balhésnak, ellentmondásosnak. Volt olyan nyilatkozata, amelyet megbánt?
– Sokat tanultam a hibáimból, de időnként még most is elkövetem ugyanazokat a ballépéseket. Lehet, hogy diplomatikusabbnak kellett volna lennem, sokak szerint a futballban nem mindig célravezető az őszinteség, de ilyen vagyok, és ilyen voltam a pályán is. Tudom, hogy volt, akinek nem tetszett, hogy rivális londoni csapatokban játszottam, ám engem csak az érdekelt, hogy mindent kiadjak magamból, bármilyen színű mez is volt rajtam.

– A 2006-osvilágbajnokság pedig megkoronázhatta volna pályafutását, ám tizenegyesekkel kikaptak az olaszoktól, a Marco Materazzit lefejelő Zinédine Zidane-t előtte a hosszabbításban kiállították. Látta, mi történt?
– Nem, éppen védekeztünk, ezért próbáltunk visszazárni, kicsit össze is voltunk zavarodva, meglepődtünk, hogy piros lapot kapott. A hosszabbítás után a szövetségi kapitány elmondta, mi történt, de ekkor érthető módon még minden idegszálunkkal a mérkőzés megnyerésére koncentráltunk.

– Haragudott Zidane-ra?
– Egyáltalán nem hibáztatom, ez bárkivel előfordulhat. Van, amikor olyan hatalmas teher van a válladon, hogy hiába vagy tapasztalt játékos, nem tudod kontrollálni magad. Zidane nagyon alázatos ember, amikor a lefújás után bevonultunk az öltözőbe, ott várt minket, felállt, és azt mondta, srácok, nagyon-nagyon sajnálom, amit tettem. El kell fogadni, hogy ilyen megtörténhet.

– Tizenegy éve volt az a vébédöntő, fáj még a vereség?
– Persze, időnként még mindig, de mit tehetnék? Már nem játszhatom le újra azt a mérkőzést. Amúgy is elképesztő élmény volt világbajnokságon játszani. Gyerekként arról álmodoztam, hogy vébén szerepelhetek, az meg sem fordult a fejemben, hogy megnyerem, de szerettem volna egy meccsen pályára lépni, ehhez képest tízszer is játszhattam. Lehet, hogy egy világbajnoki arany megváltoztatja valakinek az életét, de én így is elégedett vagyok az enyémmel. A futballnak köszönhetően nagyszerű élményekkel gazdagodhatok, utazhatok a nagyvilágban, új emberekkel találkozhatok, és olyan érdekes eseményeken vehetek rész, mint ez a mostani teqballvilágkupa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik